2024. május 8., szerda

Új biopsziás pisztoly a Zentai Közkórháznak

A Žitopromet vállalat nagylelkű adománnyal támogatja a kórház működését

Kedden a zentai Žitopromet vállalat egy biopsziás pisztolyt, valamint lisztet és tésztát adományozott a Zentai Közkórháznak. Vučurović Éva, a Žitopromet termelésvezető végrehajtó igazgatója elmondta, hogy a cég sokat törődik a munkásaival, valamint igyekszik társadalmi felelősséget is vállalni, ezért a gyár keretein kívül ott segít, ahol tud.

– Ma egy biopsziás pisztolyt adományoztunk, amely a mell-, illetve a prosztatarák korai felfedezését segíti elő. Az adomány értéke 186 ezer dinár, mindemellett liszt- és tésztacsomagot is ajándékozott a cég, 250 ezer dinár értékben – mondta Vučurović Éva.

Dr. Csáki Beáta, a kórház igazgatója örömét fejezte ki, megköszönte a Žitopromet vállalatnak az adományt, és elmondta, hogy a sebészeten fogják használni a készüléket.

– Évtizedek óta folyamatosan szövetmintákat veszünk itt a kórházban, de a régi berendezés már elhasználódott, és többször is javítani kellett. Most egy újjal bővült a sebészeti osztályunk, amiért nagyon hálásak vagyunk. Az egészségügyi minisztérium egy szervezett prevenciós vizsgálatot hirdetett meg, amelyet az egészségházzal közösen hajtunk végre. A nők egy bizonyos kor után a nőgyógyászati rendelőből kapják meg a behívóikat, és arra kérem a hölgyeket, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a vizsgálatokon. Először is mammográfiára kell elmenni, és ha ott valami elváltozást tapasztal az orvos, akkor ultrahangos vizsgálatot végeznek, valamint ezzel a biopsziás pisztollyal mintát is tudnak venni a mellszövetből. Ezzel az új berendezéssel még biztonságosabbá válik a nők diagnosztizálása. Fontos kiemelni, hogy nagy mennyiségű lisztet és különböző tésztákat kaptunk a vállalattól, amelyek a konyhára kerültek. A betegeknek ez is nagy segítség, és nem tudunk elég hálásak lenni érte – mondta az igazgató.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele