Pénteken este a Zentai Alkotóházban nagy érdeklődés övezte Molnár Tibor A bácskai Tisza mente I. világháborús hősi halottai című könyvének bemutatóját. A szerzővel és a könyv előszavát jegyző Pintér Tamás magyarországi történésszel, levéltárossal, a Nagy Háború Blog szerkesztőjével, a Nagy Háború Kutatásáért Alapítvány tagjával Gruik Ibolya, lapunk munkatársa beszélgetett.
Pintér Tamás, Molnár Tibor és Gruik Ibolya a könyvbemutatón (Gergely Árpád felvétele)
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Zentai Történelmi Levéltár közös gondozásában megjelent kötet a nagy háborúban elesett zentaiak mellett Magyarkanizsáról, Óbecséről, Bácsföldvárról és Péterrévéről származó áldozatokat is sorba veszi.
Gruik Ibolya bevezetőjében elmondta, hogy amikor kezébe vette a könyvet, s végiglapozta, először úgy vélte, hogy ez is egy azon kiadványok közül, amelyet az ember csupán feltesz a polcra, s csak egyfajta lexikonként veszi elő, amikor valamit ki kell keresnie belőle. Ezzel szemben képtelen volt letenni, mert annak ellenére, hogy nevek szerepelnek benne, amikor az ember elkezdi olvasni, akkor ismerős nevekre bukkan. Számára ezért is érdekes a könyv, mert olyan emberekről olvashatunk benne, akiknek a neve ismerősen cseng számunkra.
Pintér Tamás ennek kapcsán kiemelte: annak ellenére, hogy a történelmi eseményekről nagyon sokat lehet olvasni, hajalmosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a történelem nem csupán az évszámokról, az adatokról és nevekről, hanem nagyon is az emberekről, illetve rólunk szól. S ezek a száz évvel ezelőtt élt emberek a mi őseink, a mi hozzátartozóink, és amikor a blogjukat is elindították, az elsődleges cél az volt, hogy a történelmet a személyes oldaláról is bemutassák. Emberi sorsokat szerettek volna az olvasó elé vinni, s ahogyan a blogon, így ebben a kötetben is nagyon sok személyes sors jelenik meg. A könyvben összefoglaló jelleggel 3616 hősi halott rövid életpályáját ecseteli a szerző.
Molnár Tibor a könyv kapcsán elmondta, hogy amikor kezébe vette a világégés egyik zentai áldozatának halotti anyakönyvét, az a bejegyzés szerepelt benne, hogy hősi halált halt a hazájáért. Ez nagyon megfogta őt, s kíváncsi lett arra, hogy a község területéről mennyien estek el a háborúban. Az is hozzájárult a könyv megírásához, hogy ezeknek az embereknek nincs sírjuk, s tartományunk területén sokáig nem is lehetett emléket állítani nekik. A két világháború között az emlékmű felállításában a hatalom a revizionizmus csíráját vélte felfedezni. 1941 és 1944 között több emlékművet is emeltek, ezeket viszont az 1944-es impériumváltás elsodorta.
– Azt szokás mondani, hogy a háború akkor fejeződik be, amikor az utolsó katonát is eltemetik. Száz év távlatából ezt nem tudjuk megtenni, viszont talán így, virtuálisan, egy könyv erejéig, ha az adataikat számba vesszük s feljegyezzük, akkor talán nem merülnek teljesen feledésbe, és 2018-ig, a háború végének a centenáriumáig talán egy emlékmű felavatására is sor kerülhet. Legalább itt, a Tisza-vidéken, ahol sikerült összeírni az elesettek adatait – mutatott rá a zentai levéltáros.
Molnár Tibor szerint a könyv által felölelt régióban mintegy 90–95 százalékban sikerült összeírni az áldozatokat, s ha tovább lehetne kutatni, akkor még néhány száz név bizonyára előkerülne. A bácskai Tisza mentén az 1910-es népszámlálás alapján 120 ezer ember élt, vagyis a könyvben szereplő áldozatok az összlakosság 3 százalékát képezték, a statisztikai adatok szerint Magyarország egész területén ez a 3–3,5, egyes vidékeken 4 százalék a veszteségi arány.
A kutatások egyébként még 1999-ben elkezdődtek, amikor is a zentai község I. világháborús hősi halottainak adattárát igyekezett összeállítani. Ez a kötet 2001-ben jelent meg. Két évvel később a Magyarkanizsa községre vonatkozó adatok láttak napvilágot, a 2010-ben kiadott könyvében pedig Óbecse, Bácsföldvár és Péterréve területéről származó áldozatok adatait vette sorba. Mivel az adai és a moholi áldozatokról való számvetés kimaradt, az elmúlt 15 évben azonban újabb források is előkerültek, ezért a most megjelent kötetben lényegében az előző kiadványokban szereplő adattár is kibővítésre került, s a kutatások alapvető bázisa a Zentai Történelmi Levéltár, illetve ennek az óbecsei részlege volt, a legfontosabb forrásai pedig az állami halotti anyakönyvek – ecsetelte a szerző.
A rendezvényen Pintér Tamás bemutatta a Nagy Háború blogot (www.nagyhaboru.blog.hu) is, amelynek segítségével a huszonegyedik század emberét szeretnék megszólítani, és felkelteni az érdeklődését az I. világháború történései iránt.
– Azt szerettük volna elérni, hogy ne egy statikus honlap legyen, hanem egy olyan felület, ahol az olvasó is elmondhatja a véleményét, a leírtakhoz hozzáteheti a saját történetét, s ezt a kezdetektől fogva egy nyitott fórumnak is szántuk, és szerettünk volna minél több muzeológust, levéltárost bevonni a munkába – mondta el a budapesti történész-levéltáros. Hozzáfűzte, hogy mostanra már mintegy 25 állandó szerzőjük van. Természetesen az olvasókat is megszólították, hogy küldjék be a saját személyes élményeiket, emlékeiket a háborúról, s nagyon sok ilyen történetet kaptak – mesélte Pintér Tamás.
