2025. május 31., szombat
MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG

A politika áldozatai a temerini fiúk

A temerini fiúk esete felfújt koncepciós per volt – nyilatkozta Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke Illés Zsoltnak, az egyik „temerini fiúnak” a börtönből való kiszabadulása kapcsán tartott szerdai sajtótájékoztatón. Rácz Szabó szerint ugyanis a fiúkat azért büntették meg, mert magyarok.

Illés Zsolt 10 év és 8 hónap letöltése után március 8-án szabadult a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica) börtönből. A fiatalember lapunknak elmondta, hogy a börtönéletet nehéz volt pszichikailag kibírni, különösen azt, hogy mindenáron meg akarták törni, de a kívülről érkező bátorító szavak és támogatások erőt adtak neki, hogy kibírja. Kezdetben nehéz volt beilleszkednie a börtönközösségbe, de később elfogadták őt, s beszélt arról is, hogy az állítólagos tette miatt fizikailag ugyan nem bántalmazták, de volt olyan őr, aki azt mondta nekik, hogy negyven évre kellett volna bezárni őket, s majd tesznek róla, hogy ne érezzék jól magukat.

A fiatalember jelenleg Temerinben a testvérénél él, de a jobb élet és munkahely reményében valószínűleg külföldön próbál szerencsét.

A sajtótájékoztatón a nemrég szabadult temerini fiúk közül jelen volt Szakáll Zoltán és Uracs József is, akik beszéltek 2004. június 26-a éjszakájáról is, amikor, legalábbis a vádirat szerint, a temerini fiatalok brutálisan megverték Zoran Petrovićot. Továbbra is tagadják, hogy a terhükre rótt bűncselekmények úgy történtek vagy egyáltalán megtörténtek, ahogyan az a vádiratban szerepel.

Rácz Szabó László szerint a bíróság bizonyítás nélkül vádolta meg a fiúkat előre eltervezett, szándékos emberölési kísérlettel, ami arra utal, hogy az ügy egy felfújt koncepciós per volt, aminek a temerini fiúk voltak az áldozatai, s akik közül Máriás István jelenleg is a büntetését tölti.

Rác Szabó László a sajtótájékoztatón átnyújtotta Böröcz Józsefnek, a Svájci Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetsége elnökének a temerini fiúk megsegítésére szánt pénzadományát.

Magyar ember Magyar Szót érdemel