Annak ellenére, hogy a nem hivatalos adatok szerint Zenta község területéről is mind többen költöznek külföldre, úgy tűnik, a Stevan Sremac Általános Iskolában az idén több kisdiák kezdi majd meg az első osztályt, mint amennyi nyolcadikos elballagott onnan. Az intézményben a tervek szerint a felnőttoktatásra irányuló projektumot is folytatják majd, amelynek keretében a második és a harmadik ciklusra vonatkozó programok elindítását tervezik.
Zenta
A jubileumi ünnepség keretében, a délutáni órákban dr. Német László nagybecskereki püspök tart előadást a családról mint értékről.
Hétfőn este bizonyos tekintetben a világ négy sarkának népzenéjéből és táncaiból kaphattak ízelítőt mindazok, akik az igencsak hűvös idő ellenére ellátogattak a zentai Táncpanorámára, s nem utolsósorban arról is megbizonyosodhattak, hogy a különböző nemzeteket szétválasztó országhatárok ellenére a zene és a tánc összeforrasztja a különböző nyelven beszélő és különböző bőrszínű embereket, hogy ideig-óráig a kecses mozgás és a dallamok bűvöletében megfeledkezzenek az egymás közötti különbségekről, s ne adj isten, ellentétekről. Ha másért nem i...
A zentaiak augusztus 25-én, hétfőn hetedik alkalommal kapnak ízelítőt a szabadkai Interetno Fesztiválon fellépő országok csoportjainak műsorából. A Pro Cultura Polgári Egyesület és a Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ által szervezett Táncpanorámán ezúttal Costa Rica, Észak-Ciprus és Románia népi táncaival, hagyományaival ismerkedhetnek meg a látogatók.
Vasárnap 9 órai kezdettel lovastalálkozót tartanak Zentán a Lovastanyán. A hetedik alkalommal megrendezésre kerülő összejövetelen a hagyományos lovasjátékokon kívül lószépségversennyel, akadályhajtással, ingyenes lovaglási lehetőséggel rukkolnak elő a szervezők, ezenkívül Zenta utcáit is körbejárják a lovas felvonulás résztvevői.
A nyári szabadságolások ellenére is zajlik az élet a zentai önkormányzatban, és számos beruházás is folyamatban van – hangzott el tegnap a városházán megtartott sajtótájékoztatón.

