Már maga a tavasz szó emlegetése valamilyen automatizmus és berögződés folytán kellemes érzésekkel kellene eltöltenie az embert. Húsvét felé járunk, és ebben a világjárvány sújtotta világban, szorongásban és szűkölködésben, talán a szebb évekre visszagondolva, elmosódnak és eltörpülnek az akkori gondok és úgy tűnik, hogy talán nem is léteztek. Pedig nem így van. Egykor sem volt tökéletes sem a világ, sem Újvidék, mindig volt ok a bosszankodásra és szorongásra, és erről az akkori, talán szókimondóbbnak tűnő sajtóból értesülhetünk. De ha már tavaszt emlegetünk, talán kezdjük azzal, hogy Újvidék mindig is a mezőgazdasággal foglalkozók fellegvárának tűnt, mert nemcsak kitűnő piacai voltak, ahol a mezőgazdasági terményeket el lehetett adni, hanem jó hírű mezőgazdasági kellékeket árusító boltjai is voltak. Ami viszont külön érdekessége a városnak, hogy több mezőgazdasági gépeket gyártó üzeme és üzlete is volt.
Az egyik az újvidékiek tulajdonában lévő Zikmund és társáé, a másik pedig elsődlegesen a Rudolf Bächerrel, majd a Franz Melichar és Umrath újvidéki leányvállalata, amelynek üzletében tizenhétféle ekefajta közül majdnem ugyanannyi boronából, különböző kultivátorokból, hengerekből, többféle vetőgépből, műtrágyaszóróból, arató- és cséplőgépekből, szelelőkből, morzsolókból, szecskázókból, darálókból és végül szőlőnyomtatóból és présekből válogathattak azok, akik korszerű mechanizációval szerették volna megművelni földjeiket. Az utóbbi magát a legnagyobb mezőgazdasági géplerakatként szerepeltette, és címként az akkor épülőfélben lévő Limánon hirdette meg: „Novisad na Limanu”.
A város ügyes-bajos dolgai közül a tavaszi témák között, lévén, hogy a közvéleményt talán nagyobb mértékben érdekelték az évszakváltások és annak velejárói, mint ahogyan az napjainkban tűnik, két téma külön is kiemelkedett. Az egyik a város tisztasága, a másik pedig a város lakosságának anyagi helyzete. A város tisztaságának kérdése szinte állandó témája volt a városi közgyűlésnek, amelyen különböző részmegoldások születtek, de nem átfogó és jelentős intézkedések, amelyeknek sajtóvisszhangja is volt, mivel a városi főkapitánynak kellett intézkedéseket foganatosítania Noviszád köztisztaságát illetően. Addig a városban „a tavasz első leheletének megjelenésével, a piszok, a por és a sár rettenetes időszakának beköszöntését illusztrálja, a költői hangulatú márciust... -- Noviszád a piszok, a por tengere... -- Amerre csak járunk, amerre lépünk piszok, por és sár... A Futaki úton már napok óta szép, szimmetrikus sár és porbuckák akadályozzák a forgalmat... -- az utcaseprők egyszerűen eltűntek. -- Ezért a város főkapitánya ezek után rendeleti úton igyekszik majd rendet teremteni a városban...”
A köztisztaság kérdése mellé 1929-ben talán egyenrangúan, akkor is húsvét előtt, a szegénység és az anyagi válság kérdése került. Az újvidéki magyarok szerint csődöt mondott a húsvéti vásár, lévén, hogy hosszú volt a tél és „túlkiadásokat” hozott, aztán a húsvét a hónap végére esett, s így a kereskedők „keserves panaszai” kísérték az ünnepet. „Húsvét magasztos ünnepe sem képes örömragyogást varázsolni az arcokra. Kesernyés mosollyal panaszkodik a kereskedő, az iparos, a tisztviselő, a munkás, soknak pedig még panaszra sem jut ideje, annyira elfoglalja a létért való küzdelem kimerülésig tartó viaskodása.” Így gondolta a konfekciós üzlet tulajdonosa, aki szerint a „tavaszi kabátok és ruhák csak mutatóba sorakoznak az üzletekben, a vevő mosolyogva halad el mellettük, s bár szíve szerint, szívesen venne belőle, nincs hozzávaló pénze”. Ugyanígy vélekedett a cipőkereskedő, a könyvkereskedő: „az emberek legfeljebb 1-2 imakönyvet, rózsafűzért és húsvéti levelezőlapokat vásárolnak, a szépirodalmi könyvekkel senki sem törődik”. A csemegekereskedő sem dörzsölhette a markát. „Dehogy vásárolnak, csak gusztálgatnak. Egy-két sonka ugyan elfogyott, de csokoládé, cukorka és egyéb áru, alig talál vevőre. Ma már élelmiszerekre sem jut az embereknek.” Így azt lehet mondani, hogy a két világháború között, a húsvéti vásár a kor szomorúbb képét mutatta, a gazdasági válság pedi, akkor még csak a küszöbön állt.
