Újvidék bemutatását a Magyarország és nagyvilág című képes folyóirat az igazságüggyel, a pénzpiaccal, a mezőgazdasággal, a város iparával és kereskedelmével, és végül a közlekedési állapotok leírásával zárta. Ezekben a fejezetekben is számos olyan adat van, amelyeket az eddigi, közismert várostörténetekben és leírásokban nem lehetett megtalálni. Az igazságügynek is megvoltak a sajátosságai. Az igazságszolgáltatást az újvidéki törvényszék, a királyi ügyészség és a járásbíróság látta el.
Az ismertetés alapján a város „élénkülő kereskedelme folytán” megszaporodott az igazságszolgáltatási intézmények feladata. A megnövekedett „ügyforgalom mellett” a képes újság szükségesnek tartotta megemlíteni, hogy a „különböző nyelvek” nem kis akadályt gördítenek a szolgálatok elé. „A törvényszék területén ugyanis a magyarokon kívül németek, szerbek, tótok és ruthének laknak, úgy, hogy a végtárgyalások elnökének valóságos nyelvésznek kell lennie.” Az újvidéki Törvényszék elnöke dr. Devich László volt, a „rendet” az igazságszolgáltatásban dr. Lobmayer Istvánnal teremtették meg, akit Szeged kerületi főügyészének nevezték ki.
A bíróság jó munkájához járultak hozzá dr. Radányi Ernő törvényszéki bíró, a fellebbezési tanács elnöke és Saaghy Ferenc, a végtárgyalások elnöke. Az újvidéki törvényszéknek mintegy 15. 000 megközelítő „ügydarabja” volt, a telekkönyvet kivéve. A várost bemutató újságíró, a „többnyelvűséget” anomáliaként jellemezte és dicsérte Lobmayer Istvánt, akinek elnöksége alatt „a szerb ügyvédek eldöntötték, hogy nem élnek a nemzetiségi törvény kedvezményeivel és magyar nyelven adják be a szerb felek beadványait”. A sok tárgy mellett a munkakörülmények is nehezek voltak, helyiséghiány vol.t és az új törvényszék felépülésének kérdése égetővé vált.
A királyi ügyészséget belényesi Popovics Aurél főügyész vezette, a járásbíróságot pedig Kovacsics József járásbíró. A járásbíróság egyik bírája, dr. Noa József ismert sakkozó volt. Az igazságszolgáltatást munkájában az akkori megítélés szerint „kiváló” ügyvédi kar kísérte. A város pénzpiacáról értekezve megállapították, hogy az igen élénk, és hogy a délvidék nagy forgalma, „a szomszédos Szerbia kereskedelmi forgalmát is Újvidékre tereli”, s ez „a város pénzpiacát is igen élénkké teszi”. Az ehhez a forgalomhoz szükséges „tőkét” a város pénzintézetei biztosították, és az „évente több ezer” forintot tett ki. A pénzintézetek közül a Központi Hitelintézetet, az Újvidéki Takarékpénztárt, és a Szerb Kölcsön-, Segély- és Takarékegyletet, és az Újvidéki Magyar Előlegezési Egyletet mutatták be. Talán a legérdekesebb, hogy a bemutatott igazgatók között ott van Molnár György építész is.
Ezek szerint Molnár György Budapesten született 1825-ben. Tanulmányait Budapesten végezte el, míg az „építési technikát” Münchenben tanulta. 1850-ben telepedett le Újvidéken, ahol „a leégett városban az építkezés terén nagyon sokat tett”. 1876-ban az Újvidéki Takarékpénztárnál vezérigazgatóvá választották. 1882-től gondnoksági elnök is volt az Újvidéki Állami Polgári és Középkereskedelmi Iskolában. Városi Törvényhatósági Bizottsági tagnak is megválasztották. És, „kevés kivételével, a városi magán- és középületeket az ő tervei alapján építették fel. Különösen említésre szorul a városháza és a római katolikus plébániatemplom, melynél a tervezést és az építkezést teljesen ingyenesen végezte”.
Rendkívüli munkásságát a király és császár 1896-ban arany érdemkereszttel jutalmazta. Az Újvidéki Magyar Előlegezési Egylet élén „a legrégibb jóhírnevű” pénzintézetben pedig Juba Adolf igazgatóskodott. Ebben a pénzintézetben a betétek összege csaknem félmillió forintra rúgott, a kamatok és illetékek pedig 59 ezer forintot tettek ki. Szolid és megbízható intézményről volt tehát szó. A szerb pénzintézetek azonban mindig egy kicsivel több tőkével rendelkeztek, lévén, hogy a szerb lakosság leggyakrabban ezekben intézte pénzügyeit. Amire azonban külön figyelmeztet a képesújság, a „tőke és a vagyon” biztosításának a szükségessége volt, tehát a városban jelen voltak a külföldi biztosítóintézetek képviseletei is.
