A XIX. század utolsó évtizedét Magyarországon az 1896-os millenniumi év megünneplésének legkülönbözőbb módjai jellemezték. A magyar állam életének, és nem utolsósorban történetének nagy ívű összegzései készültek, mint amilyen a Borovszky-féle Magyarország Vármegyéi és Városai című kitűnő monografikus sorozat, amelyben az ország egy-egy tájegységének és településeinek legjobb ismerői működtek közre és írták meg összegezéseiket, valamint mutatták be vármegyéjüket és városukat. A Bács-Bodrog Vármegyének szentelt két kötetes monográfia szerencsénkre és büszkeségünkre a sikeresebbek közé sorolható és az elődjével, a Zomborban megjelent Dudás-féle Monográfiára hagyatkozva. Ma is megkerülhetetlen alapját képezi a vármegyével és városaival való tudományos foglalkozásnak. A millenniumi év elmúlt, de azért voltak és maradtak hozadékai is, így többek között a Magyarország és a Nagyvilág Képes folyóirat is, amelynek 1897. július 15-én megjelent számában Bács-Bodrogh Vármegye három bemutatott városa közül Újvidék került bemutatásra a többnyelvű képes újság oldalain.
Az, ami számunkra különösen érdekes, hogy a vármegyei monográfiát követően, még ha terjedelemben sokkal szerényebb keretek között is, egy fényképekben gazdagabb melléklet áll előttünk, amely ugyan a tematikus sorrendjében legnagyobbrészt Érdujhelyi Menyhért „Újvidék történetét”, követi, de azokkal a változásokkal, amely a több mint öt év alatt bekövetkeztek. Újvidék múltja és jelene címmel a város történetének bemutatása után – „a múlt, amely tele van komor lapokkal, lepergett az idő fövényén és helyet adott a jelennek. Küzdelmes évek sorozata követte egymást, hogy ujjá, szebbé tegye a várost. A forradalom utáni kormos falak eltűntek, hogy helyet adjanak azoknak a csinos, emeletes házaknak, melyek a mai Újvidéket oly kedvessé teszik. Lassanként visszatértek az elhagyott tűzhelyhez a menekülők is… – Lázas tevékenységgel építették lakóházaikat, templom- és iskoláikat, majd később monumentális középületeiket...” – Mint a hamvaiból újjászületett főnix, megszépülve, a modern kultúra majdnem valamennyi vívmányával ellátott vidéki metropolisként emelkedett ki a vidéki városok sorából. Tiszta, egyenes utcái, légszesz és villamos világítása, aszfaltja és más közérdekű épületei mindmegannyi tanúbizonysága szépségének és gazdagságának. A régi és jelenlegi tisztviselőkarnak sikerült a nemzetiségi kérdések békés elintézése, hogy a polgársággal egyetértve, vállvetve emeljék a várost úgy ki-, mint befelé.
„A kulturális mozgalmak fénypontja ez a jelen, mely világító szövétneke lett az egész környéknek”.
Azok közé, akiknek a város felvirágoztatásában érdemeik voltak, és akiket életrajzaikkal és fényképeikkel a folyóiratban kiemeltek: dr. Alföldi Flatt Viktor, Petzy Popovits István királyi tanácsos és polgármester, Mészáros Gáspár, gazdasági tanácsos és polgármester helyettes, dr. Demetrovits Vladimir főkapitány, Profuma Béla, főjegyző, dr. Jojkits Mladen főorvos, valamint ide sorolták Beck Emil, Forster Géza, a Kulpini Sztratimirovics Vlada tanácsnokait, akiknek fényképeik mellett életrajzaikat is közölték. Dr. Flatt Viktor az, aki igazán újvidéki „kádernek” számított a tisztviselők között. Neki már édesapja, Flatt Endre is városi főispán volt, ő maga Szabadkán végezte iskoláit, majd „Kalocsán a jezsuiták nevelőintézetének konviktoraként” érettségizett, jogot pedig Budapesten és Bécsben hallgatott. 1883 és 1889 között Újvidéken ügyvédi gyakorlatot folytatott, majd a város törvényhatósági és közigazgatási bizottság tagjává választották. Volt a szabadelvű párt alelnöke, és r. k. egyházközség felügyelője is. 1889-ben nevezte ki a király Újvidék város főispánjává.
A melléklet szerzője, Flatt Viktort „páratlan igazságszeretete és a törvények feltétlen tisztelete s tiszteletben tartásának” erényeivel tüntette ki. Ami miatt az uralkodó és az államhatalom különösen tisztelte, az a „magyar állameszme fenntartása és minden körülmények közötti feltétlen érvényre juttatása” lehetett, amelyhez csak párosult a „felekezetek közötti testvéri jó viszonynak kiváló gonddal való leendő ápolását s a tisztviselők részéről, a kötelesség pontos teljesítését követelte”. Aminek eredményeként Újvidéken, „a magyar állameszme mind mélyebbre eresztette gyökereit. Ehhez csak az 1886-ban az apatini Fernbach Angélával kötött házassága révén, a kor szellemével összhangban, és nem lényegtelen tényként, „a megyében a nagy kiterjedésű Fernbach- családdal” került összeköttetésbe.
