2024. május 10., péntek

Bérenc jegyellenőrök

Magánvállalat dolgozói ellenőrzik a városi buszok utasait

A Városi Közlekedési Közvállalat (VKV) versenypályázatot írt ki annak érdekében, hogy magánvállalatot alkalmazzon a potyautasok kiszűrésére, valamint az autóbuszokban utazók létszámának az ellenőrzéséhez.

A Városi Közlekedési Közvállalat ezekért a szolgáltatásokért 9,5 millió dinárt fizet majd a versenypályázaton győztes magánvállalatnak, a szerződés egy évre szól, összesen 30 személyt alkalmaznak majd.

A magánvállalat dolgozói a városi és a peremvárosi járatokon végzik majd a jegyellenőrzést, főként az autóbusz-megállókon ki- és beszállásnál, de a megállóhelyek között is előfordulhat a kontroll. A jegyellenőröket mindig az aktuális helyzet szükségleteihez mérten alkalmazzák, tehát a szerződésben nem rögzítik előre, hogy naponta pontosan hányan végzik majd az ellenőrzéseket, hanem utólag határozzák meg.

A jegyellenőrök hétköznapokon, szombaton és vasárnap, valamint ünnepnapokon is dolgoznak majd, hajnali 5 óra és éjjel 1 óra között. A jegyellenőrzésen kívül adatokat gyűjtenek arról, hogy hányan tartózkodnak az autóbusz-megállóhelyeken, hányan utaznak bizonyos járatokon, mikor, melyik napszakokban használják a legtöbben a tömegközlekedést stb.

A versenypályázati dokumentációból kiderül, hogy a szerződés semmissé válik abban az esetben, ha a 9,5 millió dináros, projektbe foglalt szolgáltatást a határidő előtt (12 hónap) megvalósítják. Abban az esetben, ha a 9,5 millió dinár értékű szerződésben foglaltakat nem tartják be, vagy nem végzik el szabályszerűen a szolgáltatásokat, a megbízónak jogában áll felbontani a szerződést – olvasható a Dnevnik napilap honlapján.

Az utóbbi időben már nem számít újdonságnak az, hogy a városi közvállalatok magánvállalatokat bíznak meg (divatos kifejezéshasználattal: outsourcing) különféle szolgáltatások elvégzésével. A Čistoća és a Városi Vízművek már évek óta különféle ügynökségeken keresztül foglalkoztatják a dolgozóikat, mivel csak így tudtak megoldást találni az évekig hatályban lévő, az állami vállalatokra vonatkozó létszámstopra.

A versenypályázatra csütörtökig lehetett benyújtani a projekteket, a közlekedési vállalat bírálóbizottsága ezután dönt a győztes pályázóról. Abban az esetben, ha nem érkezik be olyan pályázat, amely megfelel a tender által előírt követelményeknek, a versenypályázatot megsemmisítik.