Az újvidéki belváros két legforgalmasabb nyilvános garázsában, a Banovina épületénél és a Modena utcában hamarosan emelkednek a parkolási díjak. Az óránkénti parkolás ára az eddigi 80 dinárról 100 dinárra nő, emellett az elveszett parkolókártya pótlásának díja, valamint a havi bérletek ára is magasabb lesz.
A változások értelmében az egész napos parkolásra jogosító havi bérletért ezentúl 18 ezer dinárt kell fizetni, míg a 7 és 20 óra közötti időszakra érvényes havi bérlet ára 15 ezer dinár lesz. Az áremelést indokló dokumentumban kiemelik, hogy a garázsok megnyitása óta jelentős fejlesztések valósultak meg. Korszerűsítették és digitalizálták a berendezéseket, növelték a felhasználók és a járművek biztonságát, valamint folyamatosan gondoskodnak a létesítmények magas színvonalú karbantartásáról és tisztaságáról.
A dokumentum szerint a díjemelés már szerepelt a garázsok hároméves üzemeltetési és fenntartási tervében, amely a kezdeti kedvezményes időszak lejárta után irányozta elő az árak módosítását. Ennek megfelelően a Banovina garázsban az óradíj eléri a tervezett 100 dinárt. A Modena utcai garázs esetében hosszabb távon 120 dináros óradíjat terveznek, ezt azonban egyelőre nem vezetik be. Első lépésként 100 dinárra emelik az egy óráért járó parkolási díját.
Az illetékesek szerint a fokozatos áremelés lehetővé teszi, hogy a felhasználók számára továbbra is elérhető maradjon a garázsok használata, miközben egyszerűbbé válik az átállás az utcai parkolásról a fedett parkolóházak igénybevételére.
Nyitókép: Az óránkénti parkolás ára az eddigi 80 dinárról 100 dinárra nő (Fotó: Szeli Balázs felvétele)



