2026. június 8., hétfő

Több mint 700 kerékpáros rajtolt el Újvidéken

Harminc országból érkeztek résztvevők a Gran Fondo nemzetközi versenyre

Több mint 700 versenyző részvételével tartották meg vasárnap Újvidéken a Gran Fondo nemzetközi kerékpárversenyt, amely immár harmadik alkalommal szerepel a rangos UCI Gran Fondo World Series versenysorozat programjában. A világ több mint harminc országából érkezett kerékpárosok a város központjából rajtoltak, majd a Fruška gora festői útvonalain teljesítették a kijelölt távokat.

A versenyt Žarko Mićin, Újvidék polgármestere nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a rendezvény egyszerre népszerűsíti a sportot, az egészséges életmódot, a turizmust és a nemzetközi együttműködést. Mint rámutatott, a Gran Fondo az egyik legjelentősebb regionális kerékpáros eseménnyé nőtte ki magát, és hozzájárul ahhoz, hogy Újvidék tovább erősítse helyét a nemzetközi sportélet térképén. Külön jelentőséget ad a versenynek, hogy a város idén viseli az Európa Sportvárosa címet.

A polgármester kiemelte, hogy a külföldi résztvevők elismerően nyilatkoztak Újvidékről mint kerékpárosbarát városról. Hangsúlyozta, hogy a városban jelenleg mintegy 150 kilométernyi kerékpárút áll a biciklisek rendelkezésére, amelyből ötven kilométer az elmúlt tíz évben épült ki. A fejlesztések a jövőben is folytatódnak annak érdekében, hogy még többen válasszák a kerékpárt közlekedési eszközként és sporttevékenységként.

A mezőnyben magyarországi versenyzők is rajthoz álltak. A budapesti Fordulat Kerékpárklub négytagú csapata – Molnár Balázs, Tóth L. Krisztián, Okányi Szabolcs és Gali Tibor – a verseny leghosszabb, 110 kilométeres távját választotta, amelynek teljesítése hozzávetőlegesen három órát vesz igénybe. Tóth L. Krisztián és Gali Tibor már jól ismerik a megmérettetést, hiszen harmadik alkalommal vettek részt a Gran Fondón. Tavaly korosztályukban a negyedik helyen zárták a versenyt. Molnár Balázs és Okányi Szabolcs számára ugyanakkor az idei volt az első részvétel az újvidéki nemzetközi kerékpárversenyen, így számukra különleges élményt jelentett a Fruška gora útvonalain megrendezett megmérettetés.

A versenyzők két útvonal közül választhattak: a hosszabb, mintegy száz kilométeres, illetve a rövidebb, hetvenhét kilométeres táv közül. A rajt és a cél egyaránt Újvidék központjában volt, az útvonalak pedig a Fruška gora legszebb szakaszain vezettek keresztül.

A rendezvény megnyitóján jelen volt Dane Basta tartományi sport- és ifjúsági titkár, Marko Kešelj sportügyi államtitkár, valamint Tatjana Medved, a Városi Tanács sportért és ifjúságért felelős tagja is. A szervezők szerint a Gran Fondo évről évre egyre több résztvevőt vonz, és mára a térség egyik legjelentősebb amatőr kerékpáros eseményévé vált.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A világ több mint harminc országából érkezett kerékpárosok a város központjából rajtoltak (Fotó: Dávid Csilla felvétele)