Közlekedési tudnivalókat közvetítő kampány keretében igyekeztek csütörtökön felvilágosítani a fiatalokat arról, hogyan kell biztonságosan mozogni a forgalomban két keréken.
A Szabadság téren megrendezett akció a Látsz engem? – Biztonságosan két keréken elnevezésű kampány egyik központi eseménye volt, amelynek célja a kerékpáros közlekedés biztonságának növelése, valamint a gyermekek és fiatalok közlekedési kultúrájának fejlesztése. A programot a Közlekedésbiztonsági Ügynöksége rendezte meg, az önkormányzat illetékeseivel együttműködve.
Az önkormányzat szervezésében vagy társszervezésében nem a tegnapi volt az első, ilyen közlekedésbiztonsági akció. Gyakran adódik alkalom hasonló programokra, fotónk a SPENS épülete előtt felállított gyakorlópályán készült, egy korábbi rendezvény során (Fotó: Dávid Csilla felvétele)
A rendezvényen részt vett Žarko Mićin polgármester is, aki üdvözlőbeszédében hangsúlyozta, hogy Újvidék manapság a kerékpározás egyik szerbiai központjának számít. Mint mondta, a városban mintegy ötvenezer aktív kerékpáros közlekedik nap mint nap, ami jól mutatja azt, hogy a bicikli és a fenntartható közlekedési formák egyre fontosabb szerepet töltenek be a város életében. A polgármester emlékeztetett arra is, hogy Újvidéket több mint 150 kilométernyi kerékpárút szeli át, amelyek közül több mint ötven kilométernyi az elmúlt tizennégy évben épült meg. Hozzátette, hogy a városvezetés továbbra is jelentős beruházásokat valósít meg ezen a területen, köztük az Újvidék–Piros–Irmovo–Kiszács–Csenej kerékpárút kiépítését említette, amely több mint húsz kilométer hosszú lesz, és az európai kerékpáros hálózathoz is kapcsolódik.
Žarko Mićin kiemelte azt is, hogy Újvidék volt az első olyan szerbiai város, amely támogatást biztosított kerékpárvásárlásra. A program keretében 2021 óta csaknem nyolcezer új kerékpár beszerzését segítették, erre a célra több mint 87 millió dinárt különítettek el a városi költségvetésben. A polgármester szerint a mostaninál tisztább levegő, az egészségesebb életmód, a fenntartható közlekedés ösztönzése és a közlekedésbiztonság javítása továbbra is a város prioritásai közé tartozik. Az infrastruktúra fejlesztése mellett legalább ilyen fontos a gyermekek oktatása és a közlekedési szabályok gyakorlati elsajátíttatása is.
A tegnapi rendezvény keretében gyermekfoglalkozásokat, ügyességi pályákat, táncos és szórakoztató programokat tartottak az általános iskolások számára.
Nyitókép: A kampány célja a kerékpáros közlekedés biztonságának növelése, valamint a gyermekek és fiatalok közlekedési kultúrájának fejlesztése (Fotó: Grad Novi Sad)



