Szombaton nyitotta meg kapuit a Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás, de az első, igazi „munkanap” hétfőn volt. Ezrével érkeztek a látogatók az országból és külföldről is, átsuhanó politikai delegációkkal találkoztunk a fő útvonalakon, amelyek érkezése előtt motoros közlekedési rendőrök leállították az útkereszteződések forgalmát. Közlekedési káosz volt tegnap a városban, és valószínűleg ma sem lesz másképp.
Fotónk a vásár főbejárata előtt készült, oda egy kisebb baleset miatt hívták ki a mentőket. Ezen a ponton sok ezren szaladnak át rendszeresen a parkolótérről a bejáratig, a két legközelebbi gyalogátkelőhely között ugyanis nagy a távolság, több mint fél kilométer.
Piroson viszont egy súlyos közlekedési baleset történt: egy idős asszony szeretett volna átkelni a forgalmas úttesten, a gyalogátkelőhely mellett. A teherautó sofőrje nem tudta idejében lefékezni járművét, a kerék szétroncsolta az egyik lábát.
Legyünk nagyon óvatosak, csak a kijelölt gyalogátkelőhelyen keljünk át a túloldalra, zöld fény alatt, ebben az esetben jók az esélyeink. A járművek egyre erősebbek és gyorsabbak, a határidők egyre rövidebbek, a feszültség pedig egyre nagyobb – a vezetők többé nem kegyelmeznek. A szabályok tiszteletben tartása segíthet a balesetek elkerülésében.
Nyitókép: Fotónk a vásár főbejárata előtt készült, oda egy kisebb baleset miatt hívták ki a mentőket (Fotó: Ótos András felvétele)



