A multifunkcionális kulturális központ már megépült, az új objektum pedig – tekintettel az elhelyezkedésére (forgalmas sugárutak kereszteződésének közelében, számos szabad, rendelkezésre álló parkolóhellyel) – a város távolabbi részeiben élők számára is könnyen elérhető lesz.
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a projekt kivitelezésével az A.R.J. Technology és a Neo Inženjering cégcsoportot bízták meg a versenypályázat lebonyolítását követően. Az új művelődési állomás a város művelődésiállomás-hálózatának részét fogja képezni, kiegészítve az Egység, a Petőfi Sándor MMK, a Malom, a Selyemgyár, a Pirosi, a Bukovaci, az OPENS, a Karavan, a Bárka, a Kaboli, az Alpári és a Begecsi Művelődési Állomásokból álló hálózatot.
Az alagsorban is helyiségeket, parkolóhelyeket és egy zenei stúdiót alakítottak ki. A földszinten egy multifunkcionális konferenciaterem létesült, emellett kávézót, rádióállomást és kiállítóhelyeket is berendeznek majd.
Az első emeleten lesz a Városi Könyvtár újtelepi fiókja, művészeti stúdiók, valamint az említett nagytermet kiszolgáló helyiségek. A második emeleten a művészek számára alakítanak ki szobákat, valamint audiovizuális és multimédiás művészeti termek kapnak helyet. Összességben 960 négyzetméteres területről beszélünk, amely mindenképp nagyban hozzájárul Újvidék kulturális életének fejlődéséhez.
A városi művelődési állomások hálózatának létrehozásával az önkormányzat illetékesei azt akarják elérni, hogy a helyi közösségekben élő polgárok számára helyben, anélkül hogy a belvárosba kelljen utazniuk, lehetőséget biztosítsanak kulturális és kreatív igényeik kielégítésére.
Nyitókép: Az eredeti terv szerint az új épületet áprilisra kellett volna befejezni, mostanra elkészült, megnyitására viszont még várni kell (Fotó: Szeli Balázs felvétele)



