2024. május 11., szombat

Kibővítik a kamenicai rendőriskolát

Az épületegyüttesben medence és sportpályák is helyet kapnak

A polgárok betekintést nyerhetnek a kamenicai Általános Rendőrkiképző Központ építészeti tervdokumentációjába.

A részletesen kidolgozott terv 14 hektárnyi terület rendezését irányozza elő, amelynek részét képezi az a 2,9 hektárnyi területű park is, amely rendkívüli jelentőséggel bír tekintettel az ott található, százéves hársfasorra. A park megmaradása nagyon fontos Kamenica ezen része számára, a zöld területek hiánya miatt.

A kamenicai Általános Rendőrkiképző Központ (COPO), vagyis az egykori Pane Đukić Rendőrségi Középiskola az egyedüli olyan intézmény az országban, ahol a jövőbeni rendőrök kiképezését végzik. Az épületegyüttes az 1848-ban megépült, központi épületéből áll, amely hétezer négyzetméteres, és kezdetben kadétiskolaként használták. Ennek az épületnek a falai között a 19. században az Osztrák–Magyar Monarchia katonarendészeinek iskoláztatása zajlott, majd a Jugoszláv Királyság idején a csendőrség, míg a második világháborút követően a jugoszláv milicisták kiképzését végezték.

A szóban forgó épület és környéke kibővítésére és rendezésére kidolgozott tervdokumentációt június 9-éig tekinthetik meg a polgárok a kamenicai Helyi Közösség helyiségeiben (Marko Orešković utca 1/a), az Urbanizam közvállalatának helyiségeiben (Lázár cár sugárút 3.), valamint az nsurbanizam.rs és a novisad.rs internetes oldalakon. A polgárok felmerülő kérdéseiket, meglátásaikat, esetleges kifogásaikat az építészeti igazgatósághoz intézhetik, írásos formában küldhetik el az Iskola utca 3.-ra (Školska 3.) címezve, a nyilvános közszemle határidejének lejártáig.