A Városi Vízművek közleménye szerint erre már a jövő héten sor kerülhet, ugyanis a BHD5 vízlelőhelyen addigra elvégeznek két kulcsfontosságú beavatkozást, amelyek lehetővé teszik a megfelelő mennyiségű ivóvíz, azaz nyers víz felszínre szivattyúzását. A limáni vízgyárban kimossák és fertőtlenítik a régi víztároló medencét, úgyhogy minden műszaki és higiénés feltétel adott lesz ahhoz, hogy a város vízellátása zavartalan legyen.
Közleményükben kitérnek arra is, hogy az elmúlt hónapokban Újvidék a Duna rendkívül alacsony vízszintje miatt került válságos helyzetbe a vízellátás terén, azonban a rendületlen, három műszakban zajló terepi munkának és a beruházásoknak köszönhetően a vízlelőhelyek kapacitása most nagyobb, mint korábban volt. Az ivóvíz-szolgáltatás szintje most magasabb, mint korábban, a disztribúciós rendszert stabilizálták. A közleményben kiemelt helyen említik Žarko Mićin polgármestert, akinek hozzájárulásával az önkormányzat további összegeket hagyott jóvá a vízlelőhelyek bővítésére. Huszonöt év elteltével most ismét kiépült egy teljesen új vízlelőhely, két meglévő kútban új csápokat nyomtak a mélybe, megnövelve ezzel kapacitásukat. – Köszönjük a polgárok türelmét és megértését, folytatjuk a beruházásokat annak érdekében, hogy mindenki számára stabil vízellátást biztosítsunk – üzeni a vízművek.
