A természet ölén

Minden téren bezippelt, az észszerűsítés ürügyén lebutított környezetünkből a „természetes” dolgok egyre jobban kiszorulnak, helyüket az „olyan, mint” élelmiszerek, illatok és anyagok veszik át. A klasszikus értelemben vett természet esetében sincs ez másképp, egy erdei kocogást könnyen helyettesít egy futópad, amely előtt egy LED-es tévékészüléken erdei ösvény közelít felénk élethűen, egy jófajta, szénparázson megsütött szalonnadarab helyett pedig jóízűen majszoljuk a vákuumos pakolásban érkező, füstízű zsírszeletet. 

Május elseje általában kibúvó a hétköznapok alól, ilyenkor igazi vagy majdnem igazi a koszt, Újvidék zöld övezetei csütörtökön felülről szemlélve fehérszürke füstben úsztak. Ezrével égtek a rostélytüzek a Duna partján, a Strandon, és még a háztetőkön, erkélyeken is.

A város utcái többnyire üresek voltak, aki csak tehette, már előző nap „megszökött” a betonrengetegből. A jómódú, többségében az utóbbi évtizedben megtollasodott újvidékieknek már magától értetődő tartozéka a szerémségi oldalon a víkendház. Ennek a „fejlődésnek” a mellékhatására a kora tavasztól késő őszig vasárnaponként, az esti órákban tapasztalható közlekedési dugók mutatnak rá legvilágosabban.

Ilyenkor, naplemente előtt a Szabadság híd Újvidékre vezető három sávja rendszerint „bedugul”, a rostélyozásból hazafelé sietők terepjárói és hibrid egyterűi gyakran összefüggő gépkocsiszőnyeget alkotnak az alagút és a Limán városrész között. Tegnapelőtt sem volt ez másképp, hangulatfotóink a Kamenicai parkban, a Sodroson és a legkedveltebb városi zöld övezetben, a Strandon készültek.