2024. július 16., kedd
Volt egyszer egy Újvidék 307.

A szebb és jobb világ

Megérkezett a hőhullám napjainkban is, akárcsak 70 évvel ezelőtt. A meleg és esős napok váltakozásának következményei is voltak. Európában a nagy esőzések következtében megáradtak a folyók, így a Duna is. A vízállás olyan magas volt, hogy Bécsnél áttörte a gátakat. De úgy látszik, mire Újvidékhez ért, lecsillapodott, és a magas vízállás ellenére akkor sem okozott árvizet, és nem veszélyeztette a várost. Újvidéken pedig zajlott az élet. Például volt, aki vásárolni szeretett volna, de nem tehette, mert az akkor már működő Progres áruházat javították. De voltak olyanok is, akik érdeklődéssel figyelték a város egyre felgyorsuló fejlődését. A város fejlődéséről és a városrendezésről 70 évvel ezelőtt a noviszádi népbizottság döntött. Pontosabban annak két tanácsa, a városi tanács és a termelők tanácsa. Ez a két tanács döntött a Noviszáddal kapcsolatos összes kérdésről, az általános városrendezési terv esetleges változtatásáról, a káderkérdésekről és a város igazgatása alatt lévő vállalatok akkor még újdonságnak számító kölcsönkérelmeiről is. 1954 késő tavaszán a Telepen épülő új iskola, a Nikola Tesla iskola építése okozott városrendezési problémát. Akkor határoztak arról, hogy az iskola ne a csatlakozó utcák bal, hanem jobb felén legyen. Pontosan a Szabadkai, a Pavlek Miškin és a Polgár András utcáról volt szó, amelyeknek a Futaki útra való csatlakozása okozott gondot. Az általános városrendezési terv úgy irányozta elő, hogy azok egy parkon keresztül csatlakoznak majd a Futaki utcához, a Subotička, azaz Szabadkai utca pedig egy kanyarral csatlakozott volna, de az iskola helyének a megváltoztatásával 70 méternyire közelebb került a Polgár András utcához, és egyenesen tört ki a Futaki utcára. Ezeket a változtatásokat be kellett vinni az általános városrendezési tervbe, amelynek ma is érezzük következményit, amikor a Szabadkai vagy a Polgár András utcában enyhén elkanyarodunk.

70 évvel ezelőtt változások álltak be a város talán legismertebb műemlékén is, Újvidék „akropoliszán”. Már akkor látható volt, hogy a városi Népbizottságnak tervei vannak a Péterváradi várral, amelynek „demilitarizációja” 1948-ban kezdődött el és folytatódott az elkövetkező években is. 70 évvel ezelőtt az állatkerttől kezdve a gyerekeket szórakoztató vidámparkon keresztül az idegenforgalmi látványosságig minden előfordult az akkori sajtóban. Az igazi változás viszont csak ezután következett be. Annak ellenére, hogy 1951-ben kiemelt jelentőségű műemlékké nyilvánították, három év múltán az igazi változást az „évszázados sötétség” felszámolása jelentette, a villanyáram bevezetése a noviszádi Akropolisznak nevezett vár alatt lévő folyosókba. Az akkori építészmérnökök szörnyülködve állapították meg a vár lesujtó állapotát, a körülötte éktelenkedő, a műemléket csúfító épületek, utak és a vasút hátrányos elhelyezkedését. Ezért nagy, átfogó munkálatokat javasoltak a Péterváradi várban és környékén. Ott 70 év után a vár „átrendezéséről” készült kiállítást lehetett megtekinteni. Az akkori tervek szerint a „petrovaradini várnak Noviszád akropoliszává” kellett volna válnia. Akkor döntötték el, hogy a várat több funkcióval ruházzák fel. A felső vár, múzeumok, képcsarnok, kollégium, szállók, éttermek helyszíne, 3000 főt befogadó nyári színpad lett volna. A tervek szerint a már felépült „gyermek szórakoztató ligetet” is el kellett volna helyezni a Wasserstadt területére. Még az akkori híd elhelyezéséről is szó volt, mert az „eltakarta” az újvidéki oldalról a várat. Egy biztos, hogy az akkori tervekből, ha nem is egyszerre, de valami megvalósult. A várba költöztették az akkor 70 éve megalakult városi múzeumot, a levéltárat és a képcsarnokot. Nyíltak vendéglők és szállodák. A híd a helyén maradt. A drótkötélpálya nem épült meg Újvidék és Pétervárad között. A város igazgatása váltakozó érdeklődéssel törődött és törődik a 70 éve megkapott lehetőséggel. Van, amikor elsőrendű műemléki értékének megfelelően viszonyulnak hozzá, de vannak időszakok, amikor a városvezetés nem mutat különösebb érdeklődést iránta. Napjainkban a „város akropolisza” iránt, történelmi múltjának tudatában, inkább érdektelenség nyilvánul meg. Pedig többet érdemelne...