2024. április 18., csütörtök
VOLT EGYSZER EGY ÚJVIDÉK (300.)

A szebb és jobb világ 3.

Miért lett hír egy egyszerű, proletár asszony halála 1954-ben? Akkor még az akkoriban érvényes ideológiai mércék alapján hősnek és haladó szelleműnek tartott vezetékneve miatt, a hősnek és pozitív példaképnek tartott, történelmi hozzátartozóként, maga is közéleti személyiséggé lépve elő, Csáki Lajosné halálhíre volt az, ami gondolkodásra készteti az embert. Vajon mi lett az egykori haladó szellemű, Újvidéken született, a jugoszláv munkásmozgalom kiemelkedő alakjaként számon tartott Csáki Lajos mellszobrával, a róla elnevezett térrel, majd az utcanévvel?

Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy ez nem az egyedüli eset, még a korlátozott és nem túl nagyszámú, számunkra jelentős nevek között sem, akiket egy új időszakban már nem tartottak arra érdemesnek, hogy utcát, teret vagy intézményt nevezzenek el róluk. És egyáltalán, meg lehet-e változtatni a múltat azzal, ha elhallgatjuk, ha kitöröljük, ha a szobrokat, emléktáblákat és egy történelmi korra emlékeztető, de ma már nem megfelelő ideológiai hátterű emlékhelyet egyszerre csak megszüntetünk, és abban a meggyőződésben dőlünk hátra kényelmes fotelunkban, hogy a feledésbe taszítással jól végeztük dolgunkat?

Csáki Lajos Újvidéken született 1869-ben, és fiatal takácstanonci korától kezdve egy igazságosabb világért harcoló, akkor szervezkedő mukásmozgalom tevékeny résztvevőjeként tartották számon. Életrajzírói úgy tudták, hogy kitűnő szónok, szervező és agitátor volt. Már a nagy háborút megelőző időszakban tagja lett a Magyar Szociáldemokrata Pártnak, majd a megváltozott történelmi körülményekben az egykori párttapasztalatával az új államban a Kommunista Párt  tagja lett. A Pelagić (Vasa Pelagić) nevével fémjelzett Kommunista Szövetséghez csatlakozott, amelyet az Oroszországból visszatért hadifoglyok alapítottak azzal a szándékkal, hogy az ott tanult és látott „kommunista modellt” környékünkön is meghonosítsák. Itt került kapcsolatba a szintén hasonló, de a fegyver és fegyveres lázadás erejében jobban hívő Spasoje Stejićtyel, aki Csáki Lajos újvidéki házába költözve azt a titkos értekezletek, a begyűjtött fegyver és szervezkedés központjává alakította át. Itt készült a jugoszláv régens, Sándor elleni merényletre, amelyet 1921. június 29-én, Víd napján tervezett végrehajtani.

A Terazijén elhelyezett bombája azonban nem robbant fel, a merénylet nem sikerült. Spasoje Stejić letartóztatását követően Csáki Lajost is bebörtönözték, kegyetlen kínzásokkal akarták vallomásra bírni a belgrádi Glavnjačában. De nemcsak őt hurcolták meg, hanem családját is. Feleségét, Évát, fiait, Józsefet, Pált és Lajost. A feljegyzések szerint József, a legidősebb a kínzásokba belebetegedett és elmegyógyintézetbe került. Csáki Éva, a feleség 6 hónapig szintén börtönben volt, Pál három hónapig, a legkisebb Lajost pedig árvaházba adták.

A börtön és a kínzások a családon is mély nyomokat hagytak. Csáki Lajost a Víd-napi pernek nevezett bírósági tárgyaláson 1922 januárjában a kommunistákkal való leszámolás perében ítélték el. A bebörtönzöttek a rendőrség brutális kínzásairól beszéltek, az újságok, így a belgrádi Politika is, napról napra kísérte a bírósági tárgyalás menetét. Spasoje Stejićet halálra, Csáki Lajost 20 évi fegyházra ítélték.

Sremska Mitrovicán és a horvátországi Lepoglaván raboskodott, könnyű bilincsben, majd 15 év után megtörten és öregen állítólag meggyilkolták, de ezt öngyilkosságnak jegyezték be. Mindenesetre a börtönben a későbbi jugoszláv állam kommunista mozgalmának fő alakjai és mozgatói raboskodtak, és ez emelte az az újvidéki Csáki Lajost a munkásmozgalom egyik alakjává, aki Moša Pijadéval, Rodoljub Čolakovićtyal raboskodva érdemelte ki azt, hogy a „szebb és jobb világ” kiemelkedő harcosaként tartsák számon. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy Csáki Éva halála 1954-ben az újságban hírként jelent meg. 82 éves korában halt meg. Azt írták róla, hogy Csáki Lajosnak, a „vajdasági proletariátus ismert, közkedvelt vezetőjének és harcosának” feleségeként maga is börtönben volt. Amikor szabadon bocsátották a tél kellős közepén, mezítláb kellett hazáig mennie. Őrizetbevétele alkalmával ugyanis annyi időt sem hagytak az asszonynak, hogy cipőt húzzon a lábára. „Miután férjét börtönbe vetették, a proletár anya nehéz sorsával nevelte két keze munkájával leánykáját és három fiát.”  Temetése a Futaki utcai református temető kápolnájából történt. A későbbi életrajzírók szerint fia vagyonát az új hatalom elvette.

Csáki Lajosról Vajdaság-szerte több utcát neveztek el, Topolyán egy iskola máig is a nevét viseli. Újvidéken, szülővárosában 1961-től kezdve egy tér és mellszobor, majd egy utca viselte nevét. Állítólag a 90-es évek háborús időszakában a Csáki Lajos tér lakosai kérték a névváltoztatást és az „ismeretlen magyar” mellszobrának eltüntetését. Majd talán Salgó Judit tiltakozást követően a teret költőnkről, Fehér Ferencről nevezték el és emeltek emlékére mellszobrot is. A város rohamosan nő, sokasodnak az utcák, a terek, ritkán, de vajdasági magyarokról is elnevezik őket. Reméljük, hogy idővel nem válnak azok is ismeretlenekké. Az elhallgatás, a némaság csodákra képes, még Újvidéken is. Törvényszerűen csak egy ideig...