2024. május 9., csütörtök

Városban fák között

Újvidék történetének legnagyobb fásítási akciójára készül

Az Európai Erdészeti Intézet (EFI) fennállásának 30. évfordulója, valamint az évi konferenciájának megnyitója kapcsán Milan Đurić polgármester a városháza dísztermében fogadta az EFI küldöttségét dr. Jelena Begović tudományügyi és technológiai fejlesztésügyi miniszter, Sara Pavkov környezetvédelmi államtitkár, valamint a tartományi titkárságok küldöttségének, az egyetemek, intézetek és a konferencia résztvevőinek jelenlétében.

A polgármester elmondta, hogy büszkeséggel tölti el az a tény, hogy Újvidék lehet a házigazda az Európai Erdészeti Intézet fennállásának 30. évfordulóján, majd hozzátette, hogy ez a konferencia a csúcspontja azoknak a tevékenységeknek, amelyeket városunk az Európai Erdők Városa cím viselőjeként végbevitt.

– Nagy elismerésnek számít olyan városok társaságában lenni, mint Barcelona, Prága, Oszló, Szentpétervár, ugyanakkor kötelesség is: felhívjuk a figyelmet a fák jelentőségére és azok jótékony hatására a Föld élővilágára – fogalmazott Đurić.

Hangsúlyozta, hogy a városi önkormányzat naponta fejleszti a zöldinfrastruktúrát, élhetőbbé teszi a környezetet, javítja a polgárok életminőségét. Hozzátette, hogy az utóbbi időben intenzív tevékenységeket fejtettek ki a zöldfelületek kiterjesztése, valamint a város körüli erdők minősége érdekében. Ennek köszönhetően napjainkban Újvidék területének mintegy 38 százalékát zöldfelület borítja.

Diósi Árpád felvétele

Diósi Árpád felvétele

– Nagy munka áll előttünk annak érdekében, hogy fenntarthassuk ezt a szintet, mivel a közelmúltban történt ítéletidők súlyos csapást mértek „zöld alapunkra”. A júliusi viharok során a város területén több ezer fa semmisült meg. Mindössze egyetlen nap leforgása alatt mintegy 200 hektárnyi erdő tűnt el városunk környékén. Ezért az idén ősszel a város történetének eddigi legnagyobb fásítási akcióját tervezzük végrehajtani. A tudományos intézményekkel és intézetekkel karöltve hosszú távú tervet készítünk elő a város zöldfelületeinek megújítása céljából, olyan módon, hogy csökkentsük a klímaváltozás következményeit – mondta a polgármester.

Roberto Mavsar, az Európa Erdészeti Intézet megbízott igazgatója hangsúlyozta az EFI fennállása 30. évfordulójának újvidéki megünneplésének jelentőségét, majd hozzátette, hogy az intézet egyik fő célja az, hogy előmozdítsa az erdészettel kapcsolatos, nemzetközi kutatások fejlesztését, majd az ünnepélyes alkalom kapcsán átadta a polgármesternek az Újvidék Európai Erdők Városa 2023 elnevezésű kitüntetést és elismerést.

Dr. Jelena Begović is gratulált az önkormányzatnak a fontos elismerés átvételéért, majd hozzátette, hogy a tudomány az EFI alapvető értéke, és kulcsfontosságú szerepet játszik az erdők fenntartható rendezése szempontjából, valamint az erdők ökoszisztémájának megértésében is.

Sara Pavkov kiemelte, hogy országunkban több, jelentős tevékenységet fejtettek ki, és fontos projekteket valósítottak meg a természeti források megőrzése érdekében, az erdőket is beleértve. Hozzátette, hogy a köztársasági kormány kiemelt célja a védett területek kibővítése a jelenlegi 8,36-ról 11 százalékra. Ezt 2025-ig tervezik megvalósítani. Az Európai Erdészeti Intézet évi konferenciájának keretében összegyűlnek az intézet tagintézményeinek képviselői, az idén Újvidéken tartják meg, szeptember 20-a és 22-e között.

Nyitókép: A júliusi viharok csaknem 200 hektárnyi erdőt semmisítettek meg Újvidéken (Fotó: Diósi Árpád felvétele)