„Mint bizonyára Ön is tudja, Újvidéken zajlott le az 1944-es esztendő végén, valamint az 1945-ös esztendő elején a délvidéki magyarellenes atrocitások egyik legtömegesebb emberirtása. Mai napig még hozzávetőlegesen sem tudjuk, vajon a városban több száz, vagy esetleg több ezer ártatlan magyart mészároltak-e le Tito pribékjei. A kutatók eddig több száz áldozat nevét gyűjtötték össze. Többet egyelőre nem tudhatunk, mert a levéltári kutatások nem végezhetők el azon oknál fogva, hogy a városra vonatkozó dokumentumok hiányoznak a levéltárakból” – áll a VMSZ elnökéhez eljuttatott levélben.
A kezdeményezők emlékeztetnek arra, hogy azért szervezte meg Papp Ferenc először 1990-ben éppen ennek a temetőnek a katonatemetői részében a megemlékezést, mert itt tűntek el 1944 és 1990 között „elsősorban a hatóságok serénykedése miatt” az áldozatok tömegsírjai. „A kegyeleti szertartás azóta is méltatlan körülmények között zajlik le a temetőben. A szervezők – különösen a kezdeti években – gyakran voltak zaklatásoknak kitéve, az általuk emelt szerény emlékkereszteket a hatóság mindig eltakarította titokban, még akkor is, amikor az önkormányzati és a tartományi szervek is ott voltak a kegyeleti ünnepségen, és részt is vettek a műsorban. Jelenleg a 13., a szervezők által emelt árva fakereszt jelenti az egyetlen utalást a kegyhely mivoltára” – fogalmaznak a kezdeményezők.
Mint azt egyikük, Matuska Márton a Magyar Szónak elmondta, 2000-ben Makovecz Imre budapesti műépítészt kérték fel egy méltó emlékmű tervének elkészítésére. A csonka torony terve el is készült, s azóta már többször fordultak a város és a műemlékvédő intézet illetékeseihez az engedély megszerzése végett. Matuska elmondta: néhány évvel ezelőtt a VMSZ újvidéki képviselőinél érdeklődve azt a választ kapták, hogy nincs nagy esélye a műemlék felállításának, mert azzal a szerb képviselők soha sem fognak egyezni.
– A VMSZ-től hivatalosan sosem kaptunk sem támogatást, sem ellenkezést a kezdeményezéssel kapcsolatban. Dűlőre szeretnénk vinni az ügyet, ezért kérjük most hivatalos levélben arra a párt elnökét, hogy foglaljon állást. Tudnunk kell, hogy csak a szerb hatóságokkal kell-e megküzdenünk vagy esetleg a Vajdasági Magyar Szövetséggel is – közölte Matuska.
A végső döntést, mint mondta, bizonyára Belgrád hozza majd meg, ugyanúgy, ahogyan az egész 1944-45-ös üggyel kapcsolatos állásfoglalást.
– Nem várhatunk tovább: vagy elérjük ennek az emlékműnek a felállítását, mi, újvidékiek az itteni magyarság és Magyarország támogatásával, vagy nem lesz az egészből semmi sem. A szerb hatóságok bizonyára nem fogják kezdeményezni, hogy a mi áldozatainknak állítsanak emléket. Szily Katalin még a Magyar Országgyűlés elnökeként támogatta a kezdeményezést újvidéki látogatása alkalmával. A következő megkeresésünkre viszont hivatalánál azt a választ kaptuk, hogy tudtukkal a kérdés már el van intézve, mert az újvidéki katolikus temetőkápolna falára felkerült egy emléktábla az áldozatok nevével. Mi viszont tudjuk, hogy ilyen tábla nincs, tehát vagy egy súlyos félreértésről, vagy szándékos félretájékoztatásról van szó – állapította meg.
A nyílt levelet az említett temetőben évente tartott megemlékezések szervezői is támogatták aláírásaikkal.
