Szokatlan módon áll a témához (utcai színházasok, bábszínházasok, performerek) Széman Richárd budapesti fotográfus, akinek a képeiből Sárkány égi tavon címmel pénteken este hét órakor kiállítás nyílik az Újvidéki Fotógalériában (Nikole Pašić u. 34).
Egyedi fotótechnikája hasonló ahhoz, ami a zenében mára mindennapossá vált: folkos vagy retro, vagy egészen régi, autentikus alapokat öltöztetnek modern elektronikus, betboxos és egyéb fellelhető mai köntösbe. Mesterünknél a régi, analóg technika keveredik a digitálissal. Régi, múlt század eleji, nagyméretű, használt, üveg vagy celluloid negatívokat szkennel be. Ezeket aztán digitálisan átszínezi (vagy nem), miközben megtartja az alapanyag textúráját, sérüléseit, képmaradványait – ezt használja a készülő új kép hordozójaként.
Széman szereti a csepűrágókat, az utcaszínházasokat, a pillanatnak élő, furcsa, különcöket, a kultúra peremén élő zseniket, akik egy jobb korban királyok kegyeltjei lennének. A filmtörténet jó néhány darabja játszik el azzal a feltevéssel, hogy tartályba zárt agyak vagyunk, mentális és fizikai élményeink elektromos impulzusok jól szervezett – ráadásul manipulált jelek tömkelege. Ha a helyzet nem is ennyire súlyos, azért mindannyiunkban felmerül időnként a gyanú – mint ahogy azt a Mátrix című film mutatta –, hogy olyan börtönben születtünk és élünk, amelynek „se íze, se bűze, és a falait sem lehet megfogni”. Ám amerre nézünk, mindenütt e börtönt látjuk, s az általunk tapasztalt világot szemellenzőként húzzák érzékeinkre, hogy ne jöjjünk rá: rabszolgák vagyunk. Ezen bajsejtelmeinkre gyógyír Széman Richárd tündérvilága, az égi tavon suhanó sárkány, az argonauták ködbe burkolt hajója…
Széman, a fotográfus, olyan képíró, aki a szavakkal is jól bánik, ezért őt idézem:
„Mára én is úgy látok, mint fogadott nagyanyám utolsó éveiben: összekeveredik a jelen és múlt, az álom és a régi képek özöne. Egy képzelt aranykor nagybajúszú, keménykalapos, sétapálcás mitológiai isteneit, virágkosár kalapú istennőit támasztottam fel. Járkáljanak csak a roggyant, zöld mohás falak, matt ablakok közt, ami az ő virágkorukban még frissen vakolt volt, fényes ablakairól sikítva pucolta a foltokat az összegyűrt újságpapír. Ágáljanak a csepűrágók mitológiai tereken, mosolyogjon rájuk a hold, lepjék el sárkányok a tejutat, bolyongjanak mai Pukkok, Zubolyok nagyapáink kertjeiben, Oberon, a tündérkirály pedig széles mosollyal ügyeljen rájuk. Akkor nem lehet olyan nagy a baj.”
A kiállítást Kémeri Attila Rampai, a kiállítás kurátora (Szeged) és Lennert Géza fotóművész, a Vajdasági Fotó-, Film- és Videoszövetség művészeti tanácsosa nyitja meg.
