Újvidék önkormányzata a héten dilemma elé állította a lakosságot: mondjanak véleményt: meg kell-e hagyni Jaša Tomić szobrát a Duna utcában, vagy ki kell helyezni a külvárosba? Szembeállítják a politikai szervezeteket, vállalatokat, polgári szervezeteket, helyi közösségeket, mintha már nem feszülne eléggé a húr közöttük más bajaik miatt.
Idáig fajult a helyzet egy másfél évszázaddal ezelőtti honatya miatt, akit a lebukott Szerb Radikális Párt újvidéki vezetősége emelt ki a múlt homályából, ahelyett, hogy örökre eltemette volna.
Mert a mai világ nem is tudja, hogy miről ismert, s ki volt az a bizonyos képviselő, akire „dicső” múltja ürügyén szoborral is megemlékeznek?
Akkor robbant ki a botrány, amikor Efraim Zuroff, a Wiesental Központ vezetője Újvidéken járt s a város felkínálta neki, legyen Újvidék díszpolgára. A háborús bűnösök neves kutatója, aki kiderítette Képíró Sándor budapesti tartózkodási helyét és igyekszik megindíttatni az eljárást az újvidéki razziában betöltött szerepe miatt, diplomatikusan azt válaszolta, majd fontolóra veszi a dolgot. Mert, ugye, tudomása van Jaša Tomić zsidóellenes múltjáról, aki 1884-ben A zsidó kérdés címmel zsidóellenes irományt nyomatott, egyértelműen zsidóellenes gyűlöletet szítva. Volt még egy „apróság” az életében: 1890 január 4-én agyonlőtte politikai ellenfelét, Miša Dimitrijevićet. Az már nem bűn, hogy 1891-ben az akkori Radikális Párt egyik alapítótagja volt, 1918-ban pedig a leghangosabb szószólója Baranyának Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz való csatolásának.
Tehát ezt az embert dicsőítik szobrukkal az újvidéki radikálisok. Mondván, azok más idők voltak, a zsidóságra nem tekintettek úgy, mint Hitler idejében. S ahelyett, hogy ezt a szobrot, mint a város szégyenét a jelenlegi demokratikus hatalom ledöntené, csontot dob a nép közé, hadd marakodjon rajta. Mert mit árthat ez a mostani zűrzavaros helyzetben?!
