A karácsonyi, újévi műsor előadói
Evangéliumot, örömhírt hirdet nap mint nap a Tabita, a baptista egyház humanitárius szervezete. Minapi országos évzáró ünnepségükön Újvidéken ezt külön ki is emelték a szerbül, magyarul, szlovákul és albánul elhangzó áhítatukon.
A Vajdaság, Szerbia városaiból, helységeiből érkező koordinátorok, programvezetők saját tapasztalataik alapján mondták: nem minden a pénzen múlik. A reménytelennek tűnő helyzetekből is van kiút. Összefogással, kitartó küzdelemmel például a szenvedélybetegeket, a kábítószer-élvezőket minimális visszaeséssel gyógyítják és egyengetik útjukat a teljes beilleszkedésig. Közülük többen már családot is alapítottak. Béke, integráció, fejlődés elnevezésű programjuk keretében hamarosan befejezik a Németországból hozott, kész barakkokból épülő iskolát az Újvidék mellett lévő Veliki rit romanegyedben, mondta Željko Srnec, a Tabita igazgatója. Az összesen 16 barakkból összeállított egyszintes iskoláról dokumentumfilm is készül. Munkaváltozatát bemutatták az évzárójukon, amelyet a gyerekek közös fellépése tett színesebbé.



