2024. június 2., vasárnap

Gyermekeknek szeretettel

Zorica Belić és Mókus Attila operaénekesek a gyermekekkel (Fotó: Ótos András)

Plató mondta, hogy „a zene hatásosabb módszer a tanítás bármely formájánál, és a gyerekeket mindennél előbb a zenével kellene megismertetni.”

Nem mellékes, milyen zenét hall a gyermek, a korának megfelelő minőségű fejlesztő hatású, sok mozgással kombinálva úgy szórakoztatja, hogy közben kielégíti játék- és mozgásigényét. A zenei nevelés leginkább az érzelmekre hat, élményt vált ki a gyermekből, felkelti zenei érdeklődését, formálja ízlését, esztétikai fogékonyságát. A zene hatása olyan emberformáló erő, mely kihat az egész személyiségre. A világon ezt sok helyen felismerték, bizonyítja ezt, hogy míg nálunk az alsó fokú zeneiskolákban a gyermekek alig 4-5 százaléka tanul, ami megengedhetetlenül alacsony arány, addig külföldön ez 20-30 százalék között van. Ami azt jelenti, hogy a zenével való foglalkozás az élet mindennapi tartozékává vált. A hazai helyzeten szeretne javítani a tartományi oktatási titkárság, azzal, hogy tavaly már ajándékozott komolyzenei CD-t az iskoláknak, most pedig – lévén, hogy a jó zene megszerettetését minél előbb el kell kezdeni – az óvodáskorúakat lepte meg egy alkalmi ajándékkal. A Gyermekeknek szeretettel című lemezen a világ legszebb karácsonyi dalaiból készült válogatás. Ennek a bemutatóját tartották tegnap délelőtt Újvidéken, az újtelepi Guliver óvodában. Az alkalmi ünnepségen a dalokat Zorica Belić és Mókus Attila operaénekesek adták elő szerb, német, angol, magyar, román nyelven. Az újvidékiek ajándékát dr. Jeges Zoltán, tartományi oktatási titkártól Borislav Samardžić, a Radosno detinjstvo Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatója vette át. A karácsonyi dalokat tartalmazó CD megjelentetése ugyan kissé megkésett, de várhatólag hamarosan megérkezik Vajdaság valamennyi gyermekintézményébe.