Újvidéken megtartották a Duna menti városok első konferenciáját, amelyen az újvidéki önkormányzat képviselőin kívül jelen volt Budapest és Maribor küldöttsége is.
A konferencia keretében a városházán ünnepélyesen aláírták Maribor és Újvidék baráti viszonyáról és együttműködéséről szóló megállapodást, a dokumentumot Miloš Vučević és Andrej Fištravec polgármesterek látták el kézjegyükkel.
A konferencia célja az volt, hogy egy helyen találkozzanak a Duna menti városok polgármesterei és képviselői, és elbeszélgessenek a közös befektetésekről, fejlesztésekről, és megosztják egymással közös tapasztalataikat.
Az újvidéki önkormányzat és Maribor város közösen elhatározták, hogy eddigi baráti viszonyaikat formálisan is a baráti viszonyokról és együttműködésről szóló megállapodásba foglalják. A két város iskolái, szervezetei, polgárai és önkormányzati hivatalai is ezután még szorosabb együttműködést szeretnének folytatni. A megállapodást aláíró felek kötelezték magukat arra, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvalósítsák közös céljaikat.
– A baráti viszonyról és az együttműködésről szóló megállapodást annak köszönhetjük, hogy Újvidék és Maribor már hosszú évek óta kiváló kapcsolatokat tart fenn, ezúttal is szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik akkoriban kezdeményezői voltak a kapcsolatfelvételnek. Az elmúlt három évben sikerült tovább fejleszteni az együttműködést, és ennek gyümölcse a most megszületett megállapodás. Itt azonban nem állunk meg, a jövőben arra fogunk törekedni, hogy továbbfejlesszük a diplomáciai kapcsolatokat. Boldog vagyok, hogy velünk van a budapesti küldöttség is, a Duna menti városoknak sok közös érdeke van. Egyeztetünk a gazdasági fejlesztésekről, a városok területrendezési terveiről, a kultúráról, és a sportról is. Szeretném azt is elmondani, hogy az újvidéki küldöttség pár hónappal ezelőtt Mariborban járt, és nagyon szépen megvendégeltek bennünket, úgy éreztük magunkat, mintha barátokhoz mentünk volna. Ezúttal is szeretném megköszönni Fištravec úrnak a vendéglátást, és azt is, hogy nyíltan támogatta Újvidéket, amikor megpályázta az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címet. Maribor és Újvidék együttműködése hozzájárul a két ország kapcsolatainak a fejlesztéséhez is – mondta Vučević.
Andrej Fištravec hangsúlyozta, nyilvánvaló, hogy Maribor jó kapcsolatok és együttműködés nélkül nem fejlődhet.
-A régi Jugoszlávia idején Maribor a második legerősebb ipari központ volt az országban, de amikor változásokra került sor, vagyis beköszöntött a demokrácia időszaka, az ipar is lassan tönkrement. Maribor a nyílt ajtók politikáját folytatja, és ezáltal jutunk el szerte a világban. Városunk és országunk túl kicsi ahhoz, hogy globális értelemben is nagy dolgokat vigyünk végbe. Ezért van nagy szükségünk az együttműködésre azokkal a városokkal, amelyeket ismerünk, és azokkal az emberekkel, akik úgy gondolkodnak, mint mi. A Duna menti városok régiója logikus egység, nagy esélyünk van a közös fellépésre. Ez a konferencia összefogásunknak az egyik láncszeme, melyből mindenkinek haszna lesz – mondta Maribor polgármestere.
