2024. május 9., csütörtök

Öt nap Meseországban

Hétfőn kezdődött és a hét végéig, pontosabban péntekig tart a telepi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban megszervezett napközis gyermektábor. A kicsiket és a kicsit nagyobbakat egész napos programok várják, ilyenkor, július derekán minden évben gyerekzsivajtól hangos a központ épülete és udvara.

A tavalyi nyár kivétel volt, hiszen a Petőfi Sándor MMK székházában átfogó tatarozási-felújítási munkálatok folytak, de most, miután az épület teljes fényében pompázik, semmi akadálya annak, hogy a gyerekek jól érezzék magukat itt.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

A szervezők igyekeznek minden évben valamilyen kijelölt téma köré csoportosítani a programokat. Olyan szaktanárokat és művészeket hívnak meg előadókként, akik a saját szakmájuk, illetve a szakuk iránti szeretetüket akarják átadni a gyerekeknek. A tábor alapjaiban a „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdést teszi fel a játékos-szorakoztató formában a gyerekeknek.

A három évnél nem idősebb gyerekek délelőttönként a Ringatón vehettek részt, szüleikkel, minderről bővebben is beszámolunk majd. Hangulatfotóink tegnap délelőtt készültek.

Nyitókép: Ótos András felvétele