2025. szeptember 10., szerda

Újvidéki gyáravató a századik évfordulón

Hivatalosan is megnyitotta autókábelgyárát a Lear a tartományi székvárosban
Csaknem 1500 dolgozót foglalkoztat az újvidéki gyár – A munkások is jelen voltak a tegnapi ünnepségen (Ótos András felvétele)

Csaknem 1500 dolgozót foglalkoztat az újvidéki gyár – A munkások is jelen voltak a tegnapi ünnepségen (Ótos András felvétele)

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

A Lear Corporation elektromos elosztó rendszereket és autóüléseket gyártó amerikai vállalat a tavalyi év elején kezdte meg működését Újvidéken. A járműipar céljaira termelő cég a kikötőben található ipari zónában indította be a próbagyártást, áprilisban 120 dolgozója volt, majd egy hónapon belül további 120 munkást alkalmazott. Az eredeti tervek arról szóltak, hogy az újvidéki északi iparzónában építendő gyárnak a megnyitásakor 800–1000 dolgozója lesz. Ezt a tervet mostanra sikerült túlteljesíteni. Eredményesnek bizonyult a próbagyártás, s a tegnapi ünnepélyes gyáravatón arról beszélhettek a cég irányítói, hogy immár 1500 embert foglalkoztatnak. Az újvidéki városi önkormányzat 4 milliárd dinárral támogatta a gyár felszerelését, az épületet 2016 novemberében bocsátotta a Lear rendelkezésére. A köztársasági büdzsé a munkahelyek szubvencionálására további egymilliárd dinárt különített el.

A Lear 37 országban, 246 településen van jelen a világban, összesen 150.000 foglalkoztatottal rendelkezik. A most megnyitott újvidéki gyár 29.000 négyzetméteren terül el.

 Az 1917-ben Detroitban alapított USA-beli vállalat az idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját, hazánkban a jubileumot így új gyár átadásával ünnepelte. Az Újvidéken előállított autókábelek megrendelői a BMW és az Opel – tudtuk meg a helyszínen.

A tegnapi gyáravató rendezvényen Pavel Larionov, a Lear újvidéki gyárigazgatója elmondta, a vállalat mögött egy meglehetősen dinamikus periódus áll, melynek végén nagy sikereket könyvelhetett el. Rajta kívül még Jesús Vidal, a Lear európai és afrikai kábelgyártási részlegvezetője és Martin Henningsen, a Lear szerbiai igazgatója vágta el ünnepélyesen az átadást szimbolizáló szalagot. Larionov átnyújtotta az idei első negyedév legjobb munkásainak és munkacsapatainak járó kitüntetéseket is. Jasmina Milosavljević lett a legjobb dolgozó, Kovács Birkás Árpád pedig a korábban megszervezett sakkversenyen aratott győzelmének köszönhetően részesült elismerésben. A gyárban továbbra is háromhavonta díjazzák majd a legeredményesebb csapatokat és egyéneket.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Beszédében Henningsen arra helyezte a hangsúlyt, hogy a gyárban minden dolgozónak egyforma esélyt kívánnak adni. Nem az előélete, képzettsége vagy életkora alapján tekintenek munkásaikra – mondta –, hanem amennyiben sikerrel veszik a kiképzést és eredményesen dolgoznak, minden esélyük megvan arra, hogy új lehetőségeket kínáljon fel számukra a vállalat, akár itthon, akár külföldön. Az amerikai cég szerbiai beruházásáról szólva tréfálkozva elmondta: olyan ez, mint egy házasság. Az első fázis, mint közölte, az „ismerkedésről” szól – a Lear felkeresett több országot is, s végül úgy döntött, Újvidék az a hely, ahol megfelelő a beruházási légkör, s képzett káderre is szert tehetnek. A „házasságkötés” után következett a „családalapítás”: azt szeretnék, ha minden dolgozó ekként tekintene a munkahelyére, mindannyian egy nagy család tagjai voltaképpen, a siker közös érdek – hangsúlyozta Henningsen.

Az amerikai cég egyébként a 154. helyet foglalja el jelenleg a Fortune 500-as listán, a világ legsikeresebb vállalatainak lajstromában.

Magyar ember Magyar Szót érdemel