2024. május 8., szerda

Ismét téli menetrend szerint

Újvidék polgármestere azonnali hatállyal elrendelte, hogy a Városi Közlekedési Közvállalat állítsa vissza a téli menetrendet, amely március végéig volt érvényben. Milan Đurić rendeletének értelmében az említett közvállalat igazgatójának azonnal, halasztás nélkül meg kell tennie a visszaálláshoz szükséges lépéseket, az ún. tavaszi, „észszerűsített” menetrend érvénybe léptetése óta ugyanis a buszok ritkábban jártak, így a polgárok a megszokottnál jóval hosszabb ideig várakoztak, és panaszáradatot zúdítottak a városi tömegfuvarozóra.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

A Városi Közlekedési Közvállalat tehát április elsejétől alkalmazza a buszindulások tavaszi rendjét, bejelentésük szerint a menetrend-módosítás csak az egyes indulások időpontjainak pár perccel történő módosítását jelenti, az utasok igényeinek megfelelően, figyelembe véve a gazdasági indokoltságra vonatkozó mutatókat is. Arra kérték az utasokat, hogy a változásokról érdeklődjenek a közvállalat honlapján, és emlékeztették őket arra, hogy az Nsmart okostelefon-alkalmazáson keresztül is tudakozódhatnak a fuvarlehetőségekről.

Ez az applikáció valós időben tájékoztat a buszok érkezéséről és indulásáról a város különböző pontjain. A tavaszi menetrend csak a 17-es busz nyomvonalának változtatását látta elő, pontosabban meghosszabbítását. A 17-es most beviszi utasait a központig, a Šafáryk utcai végállomásig, nem részletezték, hogy a téli menetrend visszaállítása után ez így marad-e. A legtöbb panasz a buszok kiszámíthatatlan érkezésére vonatkozik, egyes, belvárosi érkezésekre akár 45 percet is várni kellett.

Mától már valószínűleg a téli menetrend szerint buszozunk (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Mától már valószínűleg a téli menetrend szerint buszozunk (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

A Városi Közlekedési Közvállalat elemzése ugyanis rámutatott arra, hogy egyes indulások gazdaságilag indokolatlanok, nincs elég utas, ezért kiiktatták őket. Tudni kell azonban, hogy a tömegfuvarozási rendszer működőképessége Újvidéken nem csupán a menetrendtől függ, hanem számtalan másik, kiszámíthatatlan tényezőtől. Ezek közül a legmeghatározóbbak az építkezések, mivel senki sem tudhatja, hogy pontosan hány van folyamatban egy-egy pillanatban. Elég, ha egy betonkeverő teherautó egy telepi kis utcában megáll kiszivattyúzni rakományát, máris több órára megbénul a közlekedési rendszer, autóbuszostól. Az ilyesmit természetesen előre be kell jelenteni, az illetékesek engedélyezik (vagy nem), értesítik a tömegközlekedési közvállalatot, a sajtót stb., de a gyakorlatban mindez nem, vagy csak részben működik. Az utcákon a káosz uralkodik, és ez megmutatkozik mindegyik rendszer működésében.

A polgármester elvárása szerint a visszaállított, téli buszindulási rend nyárig, azaz a nyári menetrend beiktatásáig marad érvényben.

Nyitókép: Mától várhatóan gyakrabban járnak (Fotó: Dávid Csilla felvétele)