2025. június 19., csütörtök

Volt egyszer egy Újvidék 141.

Az újvidéki zsidóságról 17.

Az ügyes üzleti vállalkozások és vállalkozók mellett, sok olyan köztiszteletben álló polgár volt, akiket a zsidó hitközség és közösség tagjaként, vallási és felekezeti hovatartozásától eltekintve, Újvidék lakossága nagy becsben tartott.

Ezek közé tartozott dr. Ofner Mór is, aki igazi újvidékinek számított. Születésének éveként 1847-tet jegyezték be. A középiskolát Újvidéken és Budapesten, az orvosi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte, ahol 1866-ban szerezte meg az orvosi diplomát. 1867-től gyakorló orvosként tevékenykedett a városban. A rendelkezésünkre álló adatok szerint nagy érdemei voltak az 1872-73-as kolerajárvány idején, a nagyobb járvány elterjedésének megakadályozásában. Ekkor hivatalos fiákert is kapott, hogy minél előbb, és minél több beteghez el tudjon jutni.

Az 1881-es népszámláláskor feleségével, fiával és lányával, valamint budapesti születésű Róza nevű édesanyjával, a Szűcs utcában lakott. Emilia nevű feleségének születési helyeként Temerint jegyezték be, és ő a férjétől tizenegy évvel volt fiatalabb. A zsidó hitközség adatai szerint 1868-ban nősült meg a német vezetéknevű Fischhof családból, majd a következő évben megszületett Felice nevű lányuk. Schossberger Pál adatai szerint később született Sándor fiuk, aki korán meghalt, még 1881-ben vagy 1882-ben. A hivatalos adatok azonban csak egy Oszkár nevű fiát jegyzik, aki 1874-ben született és bizonyos, hogy 1881-ben még élt.

1881-ben a város orvosának családját két cseléd látta el. A bukini születésű, akkor már az éveiből ítélve tapasztaltabb, Zvik Erzsi, és a 19 éves, újvidéki Lauma Mária. A városi másodorvos viszonylag jól kereshetett, mert az 1892-es összeírás szerint már az Úri utca 22. alá költözött. Ekkor már nagy tekintélye volt, mert a városi előkelőségek szívesen látták köreikben, így a híres Kenyér utcában lévő, Hárshoz (Lipa, Linde) címzett vendéglőben is, ahol az újvidéki, legnagyobb számban szerb értelmiség gyülekezett. A városba való visszatérése utáni időszakban, már a zsidó közösség tekintélyes tagjának is számított, így a Hevra Kadishában 1869-től rendszeresen tevékenykedett. Felesége sem volt tétlen, őt ott találjuk az I. Újvidék Nőegylet tagjai között, aki a választmánynak 38 évig volt tagja.

Ofner Mór és Schossberger Sándor a város orvosi karának kiemelkedő egyéniségei voltak. Az előbbit, a „kitartó munka” embereként tartották számon. Páratlan, jó szív, embertársain való áldozatkész segítése, „ez képezte és ez képezi mindig életének fő feladatát”, írták róla tisztelői a XIX. és a XX. század fordulóján. Innen lehet megtudni azt is, hogy előbb kerületi, majd 1905-től városi főorvosként működött. 1909-ben a városi tanács tagjai között látjuk. Az életrajzi adatokon kívül arról is van hír, hogy lánya szintén orvoshoz ment feleségül, de nem tájaink szülöttjéhez, hanem a kárpátaljai Franz Ochsenreichhez, és az Ochsenreich családba került. Az 1900-ban megejtett népszámláláskor így az Úri utca 22. alatt csak dr. Ofner Mór és felesége élt. Az idős orvos előbb meghalt mint a felesége, ezért Ofner Mór, az első világháború alatt, 1917-ben, lányához költözött Ungvárra. Emiatt halálának pontos évét nem tudjuk. Mindenesetre, az újvidékiek emlékezetében él a békebeli város köztiszteletben álló orvosának emléke.

Magyar ember Magyar Szót érdemel