2025. július 10., csütörtök

Kismamabazár ötödször

A kismamák egyesülete táncműhelyt is szervez

Az Újvidéki Kismamák (Mame Novosađanke) csoportosulás szervezésében a hétvégén ötödik alkalommal szerveznek tematikus bazárt, ezúttal az iskolakezdés kapcsán.

Az anyukák olyan dolgokat vihetnek elcserélni vagy kevés pénzért eladni, amire iskoláskorú gyermeküknek már nincs szüksége, kinőtte stb. A rendezvényt ezúttal a belvárosban, a Sokol otthonban, pontosabban az Ifjúsági Színház előcsarnokában tartják meg. A kiállítókat és az érdeklődőket szombaton 16 és 21 óra között várják, a rendezvény keretében műhelymunkákat is szerveznek, ott lesznek az Újvidéki Egészségház gyermekorvosai, ginekológusai is, és hasznos tanácsokkal látják el a szülés előtt álló vagy gyermeküket szoptató, nevelő mamákat. Emberbaráti vonulata is lesz az eseménynek: a csellengő gyermekek befogadóközpontja számára ruhát, lábbelit, iskolai felszerelést és édességet gyűjtenek, a magyarországi szerbek művelődési életének fellendítésére, egy könyvtár megnyitására pedig könyvadományokat.

A szombati rendezvényt megelőzően az egyesület szervezésében holnap, csütörtökön a Strandon tartanak táncos délutánt anyukák és gyermekeik számára, a Laza csütörtök sorozat keretében. A táncolni vágyókkal Rozmaring Attila oktató foglalkozik 18 és 20 óra között a fürdőhely központi platóján. A fotó egy korábbi Kismamabazáron készült, amikor még a Vojvodina Sport- és Üzletközpontban tartották meg a rendezvényt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel