A Szerbiát sújtó, politikai poénszerzés céljából a bibliai jelzővel is körülírt árvíz második évfordulója alkalmából a Strandon tegnap ismét közös vízi mentési bemutató gyakorlatot szerveztek az itt szolgálatot teljesítő vízi mentők, a Szerbiai Vízi Mentők Egyesületének tagjai és a belügyminisztérium Különleges Terroristaellenes Egységéhez (SAJ) tartozó rendőrök.

Fotó: Szeli Balázs
Az akció során több, urbánus katasztrófahelyzetekben, mindenekelőtt árvíz idején előforduló szituáció sikeres kezelését mutatták be az újságíróknak. Akárcsak a tavalyi bemutató alkalmával, az akció az idén sem keltett túl nagy érdeklődést a polgárok körében, de Goran Radivojević, a Vajdasági Vízi Mentők Egyesületének elnöke szerint nem is ez volt a cél: Azt szeretnénk, ha az emberekben már most, a fürdési idény kezdete előtt tudatosulna, hogy a Duna különösen veszélyes folyó, és hogy nagyon oda kell figyelni, ha bemerészkedünk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy lenézzük a veszélyt, a média is csak akkor foglalkozik ezzel a témával, ha történik valami rossz. Sajnálatos módon ez néhány nappal ezelőtt megtörtént, egy kajakozó kislányt elnyelt a Duna, s a biztonság kérdésére most ráharaptak az újságírók. A médián keresztül hathatunk a strandolókra. A fürdési idény java június 20-án, az iskolaszünettel kezdődik, s az idén is minden tőlünk telhetőt megteszünk majd annak érdekében, hogy ne történjen baj – mondta a fürdőhely mentőszolgálatának a vezetője.
Az újvidéki Strand talán a legszebb dunai fürdőhely, nyaranként néha negyedmilliónál is több látogatója van. Tavaly 15 személyt mentettek ki a vízből a mentők. Amióta működik itt vízimentő-szolgálat, halálos kimenetelű baleset nem történt.
A tegnapi gyakorlat során láthattuk, amint a Szabadság hídról kötelek és huzalok segítségével leengedtek a mentőcsónakba egy sebesültet szimuláló mentőt, később a Spicc és a Strand között sodronyt feszítettek ki – a megáradt folyón történő átkelést szimulálták. Láthattuk azt is, hogy a rendőrbúvár hogyan keresi a víz alatt az alámerült, eltűnt személyeket, és azt is, hogyan történik az újraélesztés, miután a partra húzzák az elájult fuldoklót. A vízi mentők elmagyarázták, hogy az akciók sikeressége nagymértékben függ a felszereléstől. A bemutató során használt berendezések, csónakok stb. 80 százaléka a Városi Kertészet tulajdonában van, azaz bármikor igénybe vehető a Strandon és a környéken. Tavalyelőtt a Strandon szolgálatot teljesítő mentők Obrenovacon és környékén a különleges rendőralakulatokkal közösen ezernél is több polgárt mentettek ki a megáradt folyóból, háztetőkről stb. A gyakorlatot jövőre is megszervezik majd. A vízi mentők remélik, hogy akkor majd a katonaság alakulatai is részt vesznek benne. A katonák az idén adminisztratív okokból kifolyólag nem voltak jelen a bemutatón, noha a jóakarat megvolt.
Azoknak, akik csatlakozni szeretnének a vízimentő-szolgálathoz, jelentkezhetnek a Vajdasági Mentők Egyesületében meghirdetett pályázatra. A kritériumoknak megfelelő jelöltek kiképzésben részesülnek. Mostanáig 25-en vannak a csapatban, még tíz szabad hely maradt az idei idényre. Érdeklődni a 064/214-93-38-as telefonszámon, illetve a strandspasiocins@yahoo.com címen lehet. |
