2025. augusztus 18., hétfő

A hölgyek előnyt élveznek!

A Szerb Haladó Párt városi bizottságában tegnap délelőtt megtartott sajtóértekezleten Dina Vučinić, a párt végrehajtó bizottságának tagja bevezetőként arról beszélt, azt próbálta összegezni, hogy a korábbi – a mostani, az SZHP köré tömörülő városvezetést megelőző – városi kormány mekkora mértékben károsította meg a városi kasszát.

A párttisztségviselő az okozott veszteséget az Európa sugárút megépítésére elherdált pénzösszeggel próbálta érzékeltetni – Abból az 1,3 millió euróból, amennyit feleslegesen elherdáltak az építkezésre, több óvodát, iskolát vagy orvosi rendelőt építhettünk volna, de a pénzt akár foglalkoztatás-serkentő programokra is fordíthattuk volna – startup kölcsönökre, munkahelyteremtő beruházásokra… 2016 úgy Szerbiában, mint Újvidéken a vállalkozás éve. Két világhírnévnek örvendő mamutvállalattal is megbeszéltük, hogy itt ruházzanak be, de ettől függetlenül a hazai vállalkozók támogatásáról sem feledkeztünk meg – mindenekelőtt a vállalkozó hölgyek segítéséről. Az idei költségvetésben 5 millió dinárt láttunk elő a hölgyek által kezdeményezett kisvállalkozások támogatására, félmillió dinárt fordítunk olyan tanfolyamokra, amelyeken a hölgyek régi kézműves mesterségeket, kisipari munkákat tanulhatnak ki. A foglalkoztatás-támogatási terveinkben a nők minden esetben előnyt élveznek támogatás-odaítéléskor, ez összhangban áll a nemi egyenjogúság politikájával. 2012. óta, amióta az SZHP felel a városért, a foglalkoztatás-támogató, munkahelyteremtő, gyakornokképzési szubvenciók fokozatosan növekedtek, 2015-ben már 123,3 millió dinárt költöttünk el ilyesmire. Pontosabban: 679 személynek segítettünk munkához jutni az említett összeg felhasználásával. Fontos megemlíteni, hogy városunknak elsőként sikerült szubvencionálni a gyermekek magánóvodai ellátását, az óvodai beiratkozás várakozási listái ezáltal jóval megrövidültek. Miloš Vučević polgármester és a Radosno detinjstvo Gyermekintézmény előtérbe helyezték a legkisebbek ellátásának kérdését, ez azért jelentős változás, mert így azokat az anyukákat, akik magánvállalkozásba szeretnének kezdeni, tehermentesítjük – az idén 16 ezer gyermek élvezheti az óvodai ellátás előnyeit. Két új óvodát építettünk, egyet kibővítettünk. Az óvodai férőhely gyermekeink számára többé nem álom – mondta a párt-tisztségviselőnő, majd kijelentette: Fiataljainknak megmutatjuk, miért jó Újvidéken, és hogy miért kell itt maradniuk! – Csakis a közös cél köré tömörülve érhetünk el többet és jobbat – üzente.

Magyar ember Magyar Szót érdemel