A városi választási bizottság húsz tagja számára a közbeszerzési pályázat eredményei szerint többek között ötezer liter ásványvizet, csaknem negyed tonna kávét, és 1200 liter gyümölcslevet biztosítottak. Ami őket illeti, nyugodtan jöhetnek a választások.

Javában tart a kampány és a választási készülődés – politikai üzenet egy hirdetőtáblán a Nejlonpiac környékén (Ótos András felvétele)
Annak ellenére, hogy csak 20 tagja van a városi választási bizottságnak, a választások ideje alatt a 211 kiló kávéból főzött, kb. 40 000 csésze kávé elfogyasztását tervezik, legalábbis ez derül ki az önkormányzat közbeszerzési pályázatának eredményeiből.
A városi választási bizottság volt tagja elmondta, valóban túlzott mennyiségű innivalóról és ennivalóról van szó.
– Tudom, előfordulhat olyan is, hogy hajnalban felhívnak, de ez azért túlzás. Az elmúlt választásokon is volt kávé, innivaló, szendvics, de nem volt főtt étel, mivel nem rendeltek húst – mondta a választási bizottság volt tagja.
A városi választási bizottság tagjainak a felsoroltakon kívül különféle salátákat, sajtokat, és húst is biztosítanak majd, amiből a tervek szerint gulyást főznek a kimerült bizottsági tagoknak – írta a Blic napilap. Ezenkívül pljeskavicát, tonhalat, sült krumplit és makarónit is készítenek majd az izgalmak enyhítésére.
Slobodan Milošević, a városi választási bizottság elnöke elmondta, a közbeszerzés költségeire külön figyelmet fordítottak, a bizottság egyhangúlag hozta meg döntését.
– Nem térnék ki a részletekre. A költségek arányosak lesznek az előző választási közbeszerzés költségeihez viszonyítva, de az is megtörténhet, hogy most kevesebbet költünk el, hiszen óvatosan kell bánnunk a pénzzel, mivel költségvetési keretünk kisebb – mondta Milošević.
