2026. április 10., péntek

Többszintes parkolóház a belvárosban

Kiírták a versenypályázatot a Šafáryk és az Uspenska utca kereszteződésére tervezett, emeletes parkoló megépítésére

A városi Nagyberuházási- és Telekrendezési Hivatalban közölték, hogy a tervdokumentáció elkészítése kb. 15 millió dinárba kerül.

A Šafáryk utcai autóbusz-végállomás helyén többszintes parkoló épül (Dávid Csilla felvétele)

A Šafáryk utcai autóbusz-végállomás helyén többszintes parkoló épül (Dávid Csilla felvétele)

A város idei telekrendezési terve szerint a költségvetésben előirányozták a szükséges pénzeszközöket az emeletes parkoló megépítéséhez, ebből megvásárolják majd a magántulajdonban lévő földterületeket és objektumokat. Az ingatlanok felvásárlásáról a köztársasági kormány 2017. október 6-án hozott rendeletet.

Az emeletes parkoló megépítése kapcsán figyelembe vették a legutóbbi, városi telekrendezési tervet, valamint az itt lévő, Centar szálloda építészeti terveit is. A városi hivatalban elmondták, hogy a tervek szerint a parkolót négy emeletesre tervezik, és egy föld alatti szint is épül – olvasható a Dnevnik napilap honlapján. A garázs mind az öt szintet beleértve, 9500 négyzetméteres lesz, ez nagyjából 350-400 parkolóhelyet jelent.

Emlékeztetőül: A telekrendezési terv alapján a garázst a Centar szálloda tőszomszédságában építik fel, és a Šafáryk és a Papp Pál utcából lesz megközelíthető. A többszintes parkolónak a tetejét egyenesre tervezték, az építészek felajánlották, hogy tetőkertet alakítsanak ki rajta. A projektum szerint a Šafáryk utcai autóbusz-végállomást áthelyezik, majd felújítják az Uspenska, a Šafáryk és a Stefan Stefanović utcát. A Zsidó utcában kibővítik a kerékpárutat, valamint több helyen kiszélesítik a járdát is. A Mihajlo Pupin sugárút, az Uspenska utca és a Zsidó utca kereszteződésénél aluljárót építenek, a telekrendezési terv szerint így sokkal biztonságosabb lesz a közlekedés, vagyis az átkelés a túloldalra, egyúttal tehermentesítik ezt a forgalmas útszakaszt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel