2026. április 10., péntek

Osztálytalálkozó

Az 1970–1978-as generáció az idén ünnepli az általános iskola befejezésének 40. évfordulóját.

Ebből az alkalomból november 3-án a József Attila Általános Iskola d osztályának valamikori tanulói számára Petrović Báró Eszter osztálytalálkozót szervezett. Sokan közülük azóta már külföldre kerültek, egyikük Ausztráliában él, ők csak levélben, vagy telefonon üdvözölték volt osztálytársaikat. Azok, akik a meghívásnak eleget tudtak tenni, egy kellemes, emlékidéző napot töltöttek együtt. Elégedetten idézték fel, milyen jó, összetartó kis osztály voltak, tanítónőjük, Osznovity Rozália, osztályfőnökük, Ivona Stojkov Borić és iskolaigazgatójuk Kaszás Károly büszkék lehetnek rájuk. Az együtt töltött derűs napot közös vacsorával, énekelgetéssel és fotózással koronázták meg. A képen: A felső sorban a fiúk: Pece Illés, Giricz Zsolt, Pálfi Zoltán, Gajjer György, Dávid Antal és Kasza Ferenc. Az alsó sorban a lányok: Blanárik (Lenner) Julianna, Juhász (Valent) Julianna, Kószó (Okányi) Zsuzsanna, Novaković (Pavlović) Rozália, Fogarasi Lidia, Petrović (Báró) Eszter, Sima Veronika és Samardžić (Csévári) Ildikó.

Magyar ember Magyar Szót érdemel