Ez a jelmondata annak a mozgalomnak, amely ez elmúlt fél évszázadban Európa-szerte egyre nagyobb lendülettel igyekszik kiharcolni a mozgássérültek „teljes” személyként történő elfogadását társadalmainkban. Az elképzelés egy angliai egyetemistától ered, aki vastüdőbe zárva élt, és egy idő után rájött arra, hogy nem orvosok, hanem személyes asszisztens segítségére van szüksége ahhoz, hogy a társadalom hasznos részévé válhasson.
Dávid Csilla illusztrációja
Tegnap a Művelődési Központ mozitermében azok gyűltek össze, akik a mozgássérültek, illetve a rokkantak helyzetének kérdését szívügyüknek érzik, az önkormányzat és az EU képviselői is ott voltak. A találkozót a Kiegyenesedve (Živeti uspravno) Központ megalakulásának 15. évfordulójának, és a fogyatékkal élők nemzetközi napjának (december 3-a) jegyében szervezték meg. A vendégekkel Milica Mimi Ružić, a Központ vezetője beszélgetett. Elmondta többek között azt is, hogy a nyugati országokhoz hasonlóan Szerbiában is létezik az ún. személyes segítő, azaz asszisztens intézménye. Állami támogatással igényelhető, az országban nagyjából 250-en élnek ezzel a lehetőséggel, ami nagyon kevés. A személyes asszisztencia kilenc szervezeten keresztül történik, köztük van a Kiegyenesedve Központ is. Újvidéken mindössze 5-en élnek ezzel a segítséggel, de legalább 40 székvárosi rokkant igényelné ezt a fajta segítséget. Közülük többen egész napos asszisztenciára szorulnak, a nyolcórás időszak nem elég.
– Rajtunk múlik, hogy ketrecbe zárt hörcsögként ülünk, várunk, és szidjuk azokat, akik nem tesznek érdekünkben semmit, vagy kiállunk és teszünk azért, hogy jobb életkörülményeket teremtsünk magunknak. Ha megpróbálunk tenni, és netalán ez nem sikerül, legfeljebb visszazuhanunk a kezdetre, de nem veszítünk semmit. A próbálkozással csakis nyerhetünk – üzeni Gordana Rajkov a rokkantak asszisztenciával történő, önálló életvitelét szorgalmazó elképzelés egyik szerbiai szószólója.
A rokkantakat védelmező, nemzetközi megállapodást tizenegy évvel ezelőtt írták alá. Az alkalmi ünnepségen szó esett a rokkantakat érintő, jogi megfogalmazásokról, pontosabban a rájuk vonatkozó, hazai kifejezések helytelenségéről is. Nevezetesen, a szerbiai szabályrendszerben különleges szükségletekkel élő személyekként jelölik meg a testi fogyatékossággal élőket, holott ez a meghatározás eleve megkülönböztetést eredményez – azt üzeni, hogy ezeknek a személyeknek másra van szükségük, mint a többségnek. Az angolban használatos disabled, azaz rokkant vagy mozgássérült kifejezés sokkal előnyösebb. Megtudhattuk azt is, hogy az EU-ban Franciaország fordít legtöbb pénzt a rokkantak életvitelének önállósítására, ebből kifolyólag a francia rokkantak anyagi helyzete – az Unió viszonylatában – a legjobb.
Az elhangzottak után az egybegyűlteknek az Intouchables (Érinthetetlenek) című, 2011-ben forgatott francia játékfilmet vetítették, amely valós történetet dolgoz fel drámai-szórakoztató elemekkel tarkítva, moziközönségnek adaptálva. Egy nyakrésztől lefelé teljesen mozgásképtelen milliomosról, és annak személyes asszisztenséről szól, kettőjük kapcsolatát elemzi mélyebben. A mozi előcsarnokában alkalmi kiállítást szerveztek, a mozgalom hazai és európai élharcosainak nagy gondolatait olvashattuk el, angol fordításban is.
