Kovács János, Fotó Dávid Csilla
Tegnap délután a topolyai Keleti temetőben örök nyugalomra helyeztük Kovács János kollégánkat. János 1973. október 1-jén vált a munkaközösség tagjává. Az Újvidéki oldal szerkesztőjeként, legalább tizenötezer általa aláírt újságcikket maga után hagyva vonult nyugdíjba 2014-ben. Kollégái olyan emberként ismerték, aki nem okoskodott, nem akadékoskodott, nem követelődzött, a tiszteletet nem főnöki terrorral harcolta ki, hanem emberi jelleme, finom modora, páratlan humora és egyéb erényei voltak személyiségének azon meghatározó elemei, amelyek miatt mindannyian becsültük. Nem emelte fel a hangját még olyankor sem, amikor mások mulasztása miatt a szokásosnál jóval többet kellett dolgoznia, sem amikor a Cég nagy főnökei, olyanok, akik az emberi szerénységet nem igazán értékelték, támadásaik célkeresztjébe vették. Kimérten, lassan cselekvő ember volt, de mégis mindig mindent elvégzett, a törődésére bízott Újvidéki oldal sohasem jelent meg fehéren.
Eget rengető elírások sem jelentek meg rajta, és nem is fognak mindaddig, ameddig ez az oldal szakmai leszármazottjainak, az általa képviselt „régi iskola” diákjainak a felügyelete alatt áll. Sok mindent – mindenekelőtt emberi vonalon – megtanultunk Jánostól, köszönjük! Nyugodjon békében!
Szerkesztőségünkben valamikori íróasztala köré ülve emlékeztünk megbecsült munkatársunkra, Fotó: Dávid Csilla
