2024. május 8., szerda

Megújult az öltöző

A fiatalokon a hangsúly a gunarasi labdarúgóklubban

A hétvégén átadták a gunarasi labdarúgópálya felújított öltözőjét. Az átadást követően edzést tartott az utánpótlás csapata, így rögtön birtokukba is vették a felújított épületet. Kovács Viktor, a helyi közösség tanácsadója arról számolt be lapunknak, hogy a beruházás értéke 1,7 millió dinár.

– A beruházás két forrásból valósult meg, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, illetve a helyi közösség forrásaiból. A felújítás során kicseréltük az öltöző teljes villany- és vízhálózatát, illetve teljesen új plafonszerkezetet alakítottunk ki. Eddig egyetlen illemhelyiség volt az öltözőben, ezt kibővítettük további eggyel, illetve egy tusolóval. A tetőn is kicseréltük az előző borítást, és új lemezborítást kapott. Emellett a külső- és belső falakat átmeszeltük, a külső falak pedig bavalit borítást kaptak – számolt be a tanácsadó, hozzáfűzte, egy biztonságos és modern öltözőt kaptak a gunarasi focisták.

A felújított öltözőt az FK Olimpia csapata fogja használni, mondta Kovács. A klubnak csak ifjúsági csapata van, amely a Tisza menti ligában játszik.

– A kezdet nehéz volt, de Kiss Róbert és Fritz Adrienn edzőknek köszönhetően felfejlődött a csapat és a liga első 4-5 helyén szerepelnek. Ez valóban nagy fejlődést jelent. Nemcsak a ligában játszó fiatalok, hanem más gyerekek is eljárnak az edzésekre, így elmondható, hogy a sportoláson van a hangsúly, nem az eredményen. Felnőtt csapata nincs a klubnak, mivel a fiatalokon van a hangsúly. Értem ezt a foglalkozások terén, illetve anyagi téren is, mivel tudjuk, hogy a foci nem olcsó sport. A fiatalok szervezett körülmények között sportolhatnak, kipróbálhatják magukat, a továbblépéshez pedig ott van a TSC akadémia. Az edzőink tőlük kapnak tanácsokat és edzésterveket. Mindez meglátszik az eredményeken is – mondta a tanácsadó, majd végezetül arról is szólt, hogy a labdarúgópályán és környékén különböző rendezvényeket is szoktak szervezni. A legnagyobb ilyen a majálisozás, amely során ki tudták használni a felújított öltözőt.

Nyitókép: A felújított öltöző átadása (Lakatos János felvétele)