2024. május 9., csütörtök

Énekkel, vidám hangulattal búcsúztak

Az idén nyolcvanöt gyermek vett részt a református gyermektáborban

Istentisztelettel ért véget Pacséron a református gyülekezet 24. gyermektábora, amelyet a Kaptár-ruhatár – Avagy hölgyeim és uraim! címmel szerveztek meg. Az idén nyolcvanöt pacséri, a településről elszármazott óvodás és iskolás, illetve a kisújszállási Arany János Általános Iskola diákjai és tanárai vettek részt a rendezvényen. Csányi Erzsébet lelkésznő egy szál virág és apró figyelmesség átnyújtásával megköszönte a tábor lebonyolításában közreműködők, a konyhán és a szervezésben helytálló nagymamák, szülők és a gyermekeket kedvelő ifjak segítségét. Reményét fejezte ki, hogy jövőre is meg tudják rendezni az immár jubileumi, 25. alkalmat. 

Nyitókép: Az idei református tábor is a vasárnapi istentisztelettel, a gyermekeknek a gyülekezet előtt bemutatott énekeivel ért véget