2024. május 9., csütörtök

Természetismereti oktatótábor

A kistábor után szalakótákat kémlelnek, majd az Öko-Campra készül az Arcus

A már megszokott lendülettel vetette bele magát a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület csapata az idei nyári időszakba, jelenleg zajlik a község szalakótaállományának feltérképezése, a múlt héten megtartották a III. Csemete Természetismereti Oktatótábort a művésztelepen, és e hónap 16-áig várják a 23-a és 30-a között zajló Öko-Camp táborozóinak a jelentkezését. Sihelnik József, a szervezet titkára elmondta, hogy évről évre nagyobb népszerűségnek örvend a Csemete Természetismereti Oktatótáboruk, és az idén a túljelentkezés miatt sajnos már voltak olyanok is, akiket nem tudtak fogadni.

– A Csemete Természetismereti Oktatótáborunkat az 5–10 éves korosztály számára szervezzük meg, ami egy napközis jellegű tábor. Az idén 35 gyermekkel foglalkoztunk. Csodálatos feladat ezzel az őszinte szemű, valóban érdeklődő korosztállyal foglalkozni, egyben kihívás is, hiszen ők még nem tanulnak biológiát, vannak többen, akik még iskolába sem járnak. Egy-egy napot szenteltünk a rovaroknak-pókoknak, a hüllőknek-kétéltűeknek, majd következett a madaras program és az emlősök. Aztán volt egy természetvédelmi irányultságú foglalkozásunk is, egyebek mellett meséltünk a madárodúk és a méhecskehotelek készítéséről, hogy a lepkék számára milyen lágy és fás szárú növényeket ültessünk a kertbe. Aztán készítettünk sárgolyókat, amelyekbe különböző növények magjait helyeztünk el. Beszéltünk arról is, hogy ezeket eldobva hogyan lehet növénytakarót kialakítani a köves-kopár területeken. Mindenképpen sok képpel, terepjárással tudtuk számukra izgalmassá és vonzóvá tenni a foglalkozásokat, és a nap végén a játékon volt a hangsúly, valamint azon, hogy rajzolják le a látottakat-hallottakat – kezdte a beszélgetést Sihelnik József, majd arról is szólt, hogy a 10 évesnél idősebb általános iskolás és középiskolás korosztály számára szervezett Öko-Camp jelentkezési lapjait az Arcus honlapján lehet kitölteni, és elküldeni a szervezet címére.

– Évről évre töretlen népszerűségűek a madártani, a póktani, a rovartani, a hüllőket vizsgáló szakcsoportjaink. Az eszközeink korlátozottsága miatt vannak kisebb létszámú szakcsoportjaink is, így haltani, a mikroszkópokkal vizsgáló mikrobiológiai szakcsoportjaink. Reggel 8 órától 11 óráig zajlanak a terepi foglalkozások, majd a 11 órától délig a látottakat feldolgozó, megtárgyaló csoportfoglalkozások kezdődnek. Az ebéd után egy kis pihenő következik, és a délutáni foglalkozások, csapatjátékok, vetélkedők startolnak, és persze strandolunk is. Idén is várunk majd több természettudományos témában elismert és neves szakembert. A napunk végére pedig a már szokásos tábortűz tesz pontot. Évről évre mintegy 80 gyermek érkezik velünk táborozni, akiket 20-25 egyén oktat, felügyel és étkeztet szervezőként – hallhattuk, mint ahogy azt is, hogy a múlt évben már bevált újítással szervezik meg idén is az Öco-Campot, így a környezettani csoport másodízben várja a táborozókat, amely a hétköznapokban is megvalósítható, környezettudatos és fenntartható életmódra igyekszik rávezetni a gyerekeket. Ez a csoport az idén az egyesület azon kezdeményezését vizsgálja, hogy milyen életközösségek alakultak ki azokon a parcelláinkon, amelyeket a vajdasági tájra még néhány száz évvel ezelőtt jellemző, őshonos fafajokkal ültettek be.

– Már az idén is vannak magyarországi jelentkezők, és székelyföldi vendégeket is várunk. A részvételi díj 50 euróba kerül, és az arcus.org.rs honlapján megtalálható jelentkezési ív kitöltésével lehet regisztrálni az Öco-Campra. A nyári táborainkat elsősorban a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásának köszönhetően tudjuk megvalósítani, az Öco-Campot pedig Topolya község és a tartományi oktatási titkárság anyagi hozzájárulásának köszönhetően is, és hálásak vagyunk azoknak a topolyai magánvállalkozóknak és szervezeteknek, akik, illetve amelyek zavartalanná teszik a foglalkozásaink lebonyolítását – hangsúlyozta Sihelnik József.

Nyitókép: Csillogó gyermekszemek, izgalmas témák az Arcus Csemete Természetismereti Oktatótáborában (Arcus)