2024. október 4., péntek

Fogadás a véradók világnapján

A véradók nemzetközi napján köszönetet mondott, megvendégelte legaktívabb véradóit a Vöröskereszt Topolyai Szervezete, a községi önkormányzat, illetve a Szabadkai Közkórház vérátömlesztő osztályának képviselőivel. Elsőként Kiss Zoltán, a topolyai szervezet közgyűlésének az elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd az önkormányzat nevében Mentus Lívia, mondott köszöntőt, a szabadkai vérátömlesztő osztály szakorvosa, dr. Pintér Kabai Andrea háláját fejezte ki a község leghumánusabb polgárainak, és elárulta azt is, hogy múlt évben 660 egyén jelentkezett véradásra, közülük 583 polgárnak volt rá lehetősége. A doktornő örömének adott hangot, hogy múlt évben Topolya községben 26 új véradót sikerült nyilvántartásba venni. Miután Budimir Marić, a topolyai szervezet titkára felolvasta dr. Anastasija Mrđa, a Szabadkai Közkórház vérátömlesztő osztálya vezetője üdvözletét, illetve köszönetét, hogy az intézmény soha nem szenved hiányt a vérkészletekből, dr. Varga Lívia, a Topolyai Véradók Bizottságának az elnöke mondott szívhez szóló üdvözletet. Ezt követően Kospenda József, a közgyűlés alelnöke rázott kezet a Vér életet jelent című képzőművészeti pályázat nyerteseivel. Első helyen végzett Drenyovszki Márk, második lett Gurbić Zsóka, harmadik pedig Kozma Blanka.

A pacséri Makai Károly a község aktív véradóinak rekordtartója (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

A pacséri Makai Károly a község aktív véradóinak rekordtartója (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

Az újvidéki fogadás után Topolyán is köszönetet mondtak Méhes Bélának, a bácskossuthfalvi Sila kft. igazgatójának, mint a véradást teljes mellszélességgel támogató cég képviselőjének, aki ezúttal átvehette a Szerbiai Vöröskereszt, Humano srce elnevezésű díját is. A folytatásban kezet ráztak a kerek alkalommal, illetve legtöbb alkalommal vért adó polgárokkal, akik közül a pacséri Makai Károly tartja már egy ideje a rekordot 139. véradásával. Köszönetet mondtak az úgynevezett veteránoknak is, akik már átlépték a 65. életévüket és nem adhatnak vért, közülük Kospenda József 151-es véradási alkalmát még nem sikerült senkinek sem túlszárnyalnia.

A rajzpályázat nyertese Drenyovszki Márk átveszi az elsimerését

A rajzpályázat nyertese Drenyovszki Márk átveszi az elsimerését

Az állófogadás előtt kiemelték azokat az egyéneket is, akik egy-egy helyi közösségben igyekeznek a véradási alkalmaknak háttértámogatást nyújtani, így Brezovszki Szuzannát, Severić Franciskát és Hajnalkát, Bak Valériát, Snežana Sudžukovićot, Kollár Szabinát, Lackovics Károlyt és Rózsa Reginát, illetve dr. Varga Líviát köszöntötték.

Nyitókép: A pacséri Makai Károly a község aktív véradóinak rekordtartója (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)