2024. május 9., csütörtök

Kidolgozás alatt az állattartási határozat Topolyán

Álhírek jelentek meg a jószágtartással kapcsolatban – A határozatról kikérik a gazdálkodók véleményét is

A napokban a közösségi médiában olyan hírek jelentek meg, hogy a topolyai önkormányzatban folyamatban van az állattartási határozat módosítására vonatkozó javaslat kidolgozása. Egyesek pedig azt is tudni vélték, hogy ellehetetlenítik az állattartók tevékenységét a jövőre nézve. Az illetékesek azonban ezt cáfolják. Az önkormányzat közleményben is megerősítette, hogy a termelők, azok érdekképviseletét ellátó egyesületek és szakemberek bevonásával, Topolya mezővárosi státuszát is figyelembe véve, kívánják meghozni az új határozatot az év folyamán.

Dávid Csilla illusztrációja

Dávid Csilla illusztrációja

Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere megkeresésünkre a témával kapcsolatban elmondta, hogy bizonyos internetes oldalakon és a közösségi média felületein álhírek, téves információk jelentek meg a kidolgozás alatt álló állattartási rendelettel kapcsolatban. Annyi igaz, hogy valóban most van folyamatban a rendelet kidolgozása. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az önkormányzat számára a mezőgazdaság kiemelten fontos terület, amit tényekkel is alá lehet támasztani.Az önkormányzat vezetője elmondta, hogy mezőgazdasági és vidékfejlesztési program keretében vissza nem térítendő támogatásokkal segítik a termelőket, a talajminták elemzését is pénzelik. A községi mezőgazdasági pályázat keretében mintegy 14 millió dinárt osztottak szét a mezőgazdasági tevékenységet folytató polgárok között. Közel 700 pályázat részesült támogatásban. Jégvédelemre 4,6 millió dinárt fordítottak az elmúlt évben is. Az egyéb pályázatokon keresztül mezőgazdasági szervezeteket támogatnak, mezőgazdasági tanácsadó irodákat működtetnek. A gazdálkodók érdekeit szem előtt tartva mezőőröket alkalmaznak. A Mezőgazdasági Szaktanácsadói Szolgálat által végzett földminta-analízist is finanszírozzák. A polgármester ismételten felhívta a polgárok figyelmét, hogy a tervezet kapcsán – a félreértések elkerülése érdekében – hiteles forrásból tájékozódjanak vagy a hivatalos szerveknél érdeklődjenek.

Tomik Nimród, a topolyai Gazdakör alelnöke az állattartási határozattal kapcsolatban elmondta, hogy az most áll kidolgozás alatt. Szakemberek bevonásával készítik. Olyan tervezet kidolgozása a cél, mely mindenki számára elfogadható. Meg kell felelni az uniós elvárásoknak, természetesen figyelembe veszik a gazdálkodók érdekeit, de az is cél, hogy a határozat egyetlen községbeli polgár érdekeit se sértse. A végső változat elfogadása előtt pedig a tervezet közvitára kerül. Azon bárki részt vehet, és elmondhatja majd a véleményét. Tomik szerint az álhíreken alapuló rosszindulatú híresztelések lehetnek politikai indíttatásúak és bizonyos személyek ellen szólhatnak. Ezért hangsúlyozta, hogy a témával kapcsolatban az emberek ne üljenek fel a rosszindulatú, alaptalan, vagy féligazságokon alapuló híreszteléseknek. A már meglévő farmok és telephelyek további működését nem fenyegeti veszély, amennyiben betartják az előírásokat. Az újak létesítése pedig természetesen bizonyos feltételek mellett lesz majd lehetséges, ami azonban egy normális követelménynek tekinthető.

A már meglévő farmok és telephelyek további működését nem fenyegeti veszély, amennyiben betartják az előírásokat

A már meglévő farmok és telephelyek további működését nem fenyegeti veszély, amennyiben betartják az előírásokat