2024. május 9., csütörtök

Sport és tolerancia

Kispályás focitornát tartottak Gunarason – A sport összeköt bennünket – állítják a szervezők

Szombaton a gunarasi általános iskola tornatermében megtartották a Toleranciakupát. A kispályás focitornát Topolya Község Ifjúsági Szövetsége szervezte. Kovács Viktor, a szövetség társelnöke arról számolt be lapunknak, hogy a mostani esemény a második állomása volt programjuknak.

– A Toleranciakupa abból az indíttatásból lett megszervezve, hogy szerettünk volna egy sportrendezvényt létrehozni a szövetség keretén belül. Ennek az első állomása az előző hétvégén a Tolerancia-sportnap volt Topolyán, amit a gimnázium sporttermében tartottunk meg. A Toleranciakupa egy kisfoci-bajnokság volt, amelyet Gunarason szerveztünk meg mint a sportnap folytatását. Az eseményen négy csapat vett részt, és az volt a fő mondanivalónk vele, hogy nyelvtől, kultúrától és nemzeti hovatartozástól függetlenül a sport összeköt bennünket – mondta el Kovács, majd azt is megtudtuk tőle, hogy a Toleranciakupát a Fehér Szarvas csapata nyerte meg, a legjobb játékosnak pedig Dér Lóránt bizonyult.

A Tolerancia-sportnap és a Toleranciakupa egy kezdeményezés volt, amely arra irányult, hogy kiderüljön, mekkora az érdeklődés egy ilyen jellegű rendezvény iránt, és hogyan fogadják az emberek – számolt be a társelnök.

– A következő évben szeretnénk sokkal nagyobb keretek között megtartani a rendezvényt. Eleve többnaposra tervezzük, főként hétvégéken, és akár hosszabb ideig is eltarthat. A rendezvénysorozat kapcsán szeretnénk kihasználni a Topolyai-tó adta lehetőségeket is, valamint más egyesületekkel és sportklubokkal is együttműködünk majd a szervezésben. Ebből kifolyólag akár egy egész nyáron át tartó sportrendezvény is kialakulhat. Az idei évben ez a két hétvége volt az, amit terveztünk és meg is valósítottunk – mondta el Kovács.

Az ifjúsági szövetség tevékenysége természetesen nem merül ki a sportrendezvényekben, hamarosan részt fognak venni a topolyai önkormányzat által szervezett fásítási akcióban – tudtuk meg az társelnöktől. Ez az akció a község területén fog megvalósulni november végén, és több helyi közösség is bekapcsolódik. Az ifjúsági szövetség pedig aktív szerepet vállal a fák elültetésében – mondta Kovács, majd azzal folytatta, hogy van még egy projektumuk, amit az idei évben szeretnének megvalósítani, de a kivitelezés a járványügyi előírások alakulásától függ.

– A jövő vállalkozói elnevezéssel szeretnénk egy konferenciát tartani. Erre olyan fiatalokat várunk majd, akik még nem vállalkozók, de vannak jó ötleteik, szeretnének belekezdeni valamibe. Olyan előadóink lesznek, akik sikeres vállalkozók, és megosztják tapasztalataikat a fiatalokkal – számolt be Kovács.