Ivanics Zoltán, a topolyai Aqua Top Kft. igazgatója elmondta, hogy a tartományi titkárság egy pályázat révén 300 ezer dinárral támogatja a tópart egy szakaszának rendezését. A támogatási összeget elsősorban munkálatok elvégzésére költik majd el. Egy partszakaszt megtisztítanak a nemkívánatos, úgynevezett invazív fajoktól. Bokroktól mentes zóna kialakítása cél, amely kedvező élőhelyet jelent majd a teknősök és a fecskék számára is. Fontosnak tartják ugyanis a veszélyeztetett fajok élőhelyének megőrzését.
A védettséget élvező terület 550 hektáros, ebből 250 hektáron található a tó. A terület rendezését a Tartományi Természetvédelmi Intézet jóváhagyásával, az Arcus Környezetvédő Egyesület szakembereinek felügyeletével végzik majd el. A szükséges fakivágásokat akkor kezdik meg, amikor az őszi vegetációs időszak lezárul. Az év végéig pedig be is fejezik a munkálatokat. Felelőtlen polgárok szemetet, hulladékot hagytak hátra, attól is megtisztítják a terepet.

Ivanics Zoltán, az Aqua Top Kft. igazgatója (Fotó: Tóth Péter felvétele)
A kivitelezőt most fogják kiválasztani. Mivel nem nagy összegről van szó, a közbeszerzési eljárást nem kell lebonyolítani, viszont legalább három árajánlatot szeretnének begyűjteni. Különleges munkagéppel lehet majd csak a terepen dolgozni, egy olyan platót fognak létrehozni, amely a mocsári teknősök számára ideális élőhelyül szolgál. A löszfalat pedig alkalmassá teszik arra, hogy a fecskék majd odafészkelhessenek.
A Topolyai-tavat és környékét 2017-ben hivatalosan is természetvédelmi övezetté nyilvánították. Ez azt jelenti, hogy megkapta a kért védett státuszt a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium jóváhagyásával. A Krivaja patak völgyében kialakított mesterséges tározó közelében értékes löszgyepek húzódnak, amelyekre különösen veszélyeztetett állat- és növényfajok utolsó élőhelyeiként tekinthetünk. A löszpusztagyepek élővilága, valamint számos madárfaj képezi a Topolya Völgyei Természeti Park legnagyobb értékét. A szakmai indoklás szerint a terület a pannon sztyeppék maradványaiként kiemelkedik a lágyszárú növények gazdagságával, valamint a Szerbiában végveszélybe került fajok jelenlétével. A terület 522,22 hektáron terül el, amely körül további 1566 hektárnyi védőövezetet állapítottak meg. Az I. fokozatú védelem alá eső terület 15,9 hektárt tesz ki. Ez utóbbi magában foglalja az ősgyep növényvilágának maradványait a félsziget meredek és száraz lejtőin, a Krivaja löszvölgyének a Karađorđevo felőli oldalsó völggyel való találkozásánál. A II. fokozatú védelem alá eső terület 178,11 hektáron terül el.
Az Aqua Top Kft. igazgatója azt is elmondta, hogy a korszerűen felszerelt bajsai medence és a tavon a strandrész is a hatáskörükbe tartozik. Bajsán a medence augusztus utolsó napjáig várt a felfrissülni, fürdőzni vágyókat. Nagyon sokan keresték fel a medencét. A tóparti strandon a közmunkaprogram keretében tevékenykedők még a hónap végéig folyamatosan dolgoznak azon, hogy rendezett legyen a környezet.

Nyitókép: A szezon végén is akadtak még fürdőzők (Fotó: Tóth Péter felvétele)