2025. szeptember 8., hétfő

Bácskossuthfalva legszínesebb ünnepe

Borutca, koncertek, terménykiállítás, főzőverseny, néptáncosok hada és habparti a Szüreti napok forgatagában

Az idén 25. alkalommal szervezték meg Bácskossuthfalván a Szüreti napok rendezvénysorozatot, amelynek keretében valamennyi korosztály csemegézhetett a programok közül. Első alkalommal tartottak magyar, szerb és bunyevác hagyományokat felvonultató, többnemzetiségű néptánctalálkozót a rendezvény keretében, a tartományi titkárság támogatásával. A program pénteken borutcával és koncertekkel kezdődött. Szombaton reggel csaknem 80 csapat részvételével birka- és csirkepaprikás-főző verseny kezdődött a Koplalón. A műsor a központban az Abonyi Fúvószenekar térzenéjével vette kezdetét, és a néptánccsoportok bemutatkozásával, felvonulásával folytatódott a település főutcáján.

Elsőként Papp László, a helyi közösség tanácselnöke üdvözölte a jelen lévő helyieket, a környékbeli, a magyarországi és a felvidéki vendégeket, kiemelt figyelemmel köszöntötte többek között Fremond Árpádot, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Szatmári Adrián községi elnököt munkatársaival, továbbá Kiss Istvánt, Mélykút alpolgármesterét és munkatársát, Vajas Györgyöt, Jászkisér alpolgármesterét, Mórocz Pétert, Egyházkarcsa polgármesterét, és Flaskay Istvánt, az egri Szent István Hotel tulajdonosát. Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár méltatta a rendezvényt. – A szőlő nem a felgyorsult világ vívmánya, földhöz köt, itt tartja a művelőjét. Bő terméssel csak hosszú évek lelkiismeretes munkáját jutalmazza, de megélhetést és jövőt ad a művelőjének, kitartással, merészséggel és egy kis vállalkozói szellemmel – mondta egyebek mellett Ótott Róbert.

Csáti Szabó Lajos református lelkész és ft. Tóth József atya megköszönte és megáldotta az idei termést. Mindeközben a házigazda Rizling Szőlészek és Borászok Egyesülete terménykiállítást mustkóstolót tartott, továbbá kézművesek és más árusok kínálták portékáikat a Bazár utcában. A vidámpark mellett az Életfa Nagycsaládosok Egyesülete közreműködésével fánkkóstoló is várta a helyszínre érkezőket, és a gyerekek legnagyobb örömére a Moravicai Önkéntes Tűzoltó-egyesület habpartija sem maradt el.

Rácz Túrkevei Lajos mesterszakács elnökletével értékelt a zsűri. Az egri Szent István Hotel különdíját Somogybükkösd csapata nyerte el, Jeszek József polgármester vezetésével. A birkapaprikás legjobbját a zsűri értékelése szerint a karcagi tűzoltóság Pernyehuszárok csapata főzte, a csirkepaprikás versenyét pedig a bácskossuthfalvi A legjobb csapat elnevezésű formáció nyerte meg. Este Babos Fehér Nóra és Vadkerti Imre, a Kormorán együttes énekeseinek és zenekarának koncertje zárta a programsorozatot az Echóban.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Ótott Róbert köszöntője Bácskossuthfalván a Szüreti napon (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)