2025. augusztus 21., csütörtök

Kirándulnak, sportolnak, kártyáznak és barátkoznak

A bácskossuthfalvi nyugdíjas-egyesület igyekszik megmozgatni a tagságát

Bácskossuthfalva nyugdíjas-egyesülete csendesen, de aktívan működik és igyekszik összefogni, minél inkább megmozgatni a település szépkorú lakosságát. Nagy Juhász Klárától, a szervezet elnök asszonyától megtudtuk, hogy a nyár legmelegebb napjaiban milyen aktivitások zajlanak körülöttük.

– Tagjainknak lehetőségük van halvásárlásra; jelenleg zajlik az érdeklődők jelentkezése, és remélhetőleg a jövőben is lesz rá mód havi rendszerességgel.
Két havi befizetés esetén hústermékeket tartalmazó élelmiszercsomagot is kérhetnek, például virslivel, füstölt szalonnával, teakolbásszal, felvágottakkal és hasonló termékekkel. Mórahalomra havonta szervezünk kirándulást. Ehhez a helyi közösség a rendelkezésünkre bocsátja a falu kombiját, mi pedig az üzemanyagot álljuk, így az utat nagyon kedvezően tehetjük meg. Október 14-én Temesvárra látogatunk, és szeptember közepéig fogadjuk a kirándulni vágyók jelentkezését, szerdánként délelőtt személyesen a nyugdíjasotthonban. A kirándulás 4500 dinárba kerül, azzal hogy a költség tartalmaz egy ebédet is. Az összeg felét be kell fizetni a jelentkezéskor – kezdte a beszámolót az elnök asszony, aki arról is szólt, hogy augusztus 8-án Tóth György Károly optikus helyben vállalja a falubeliek szemvizsgálatát, és amennyiben nem szükséges további komolyabb vizsgálat, akár meg is lehet vásárolni az új szemüveget. A költségeket pedig havi részletekben törleszthetik az egyesület tagjai.

– Az utóbbi időben a pacséri nyugdíjas társaink jó példájából tanulva aktív az asztalitenisz-szekciónk, és már egy éve a kishegyesi társaink motiválására egyesületünkben is népszerű a kártyázás. Szeptember 27-én rendezzük meg az éves, nagyszabású nyugdíjas-sporttalálkozónkat, amelyen pikádóban, lengőtekében, korongdobásban mérhetik össze erejüket a helyi és a környékbeli, illetve a kunbajai idősek. Kunbaja szépkorúakat tömörítő egyesületével hosszabb ideje gyümölcsöző a kapcsolatunk. A tagjai hagyományőrzéssel is foglalkoznak, de a sportversenyeken megtaláljuk a közös találkozási pontot. Az utóbbi időben szilárd támaszunk a topolyai nyugdíjas-egyesület és annak elnöke, Ortó Károly, mivel tájékoztatnak, segítenek bennünket több téren is. Például az államilag támogatott ingyenes üdülés jelentkezési feltételeiről és a kisnyugdíjasokra vonatkozó csomagokkal kapcsolatban, utóbbit ki is szállítottak számunkra – tudtuk meg Nagy Juhász Klárától, aki végül arról is szólt, hogy az egyesület keretében az év elején lehetett igényelni a tűzifát több havi részlettörlesztéssel, az együttműködő cég pedig már leszállította a tagoknak.

A nyugdíjasotthon épülete (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A nyugdíjasotthon épülete (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Asztaliteniszeznek az idősek (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)