2024. május 8., szerda

Játék és tanulás

Kreatív játszójárdát készített az Armida Nőszervezet a zentagunarasi iskola számára – Jól működik a szelektív hulladékgyűjtés a faluban

A zentagunarasi Október 18-a Általános Iskolában egy átadóval kezdődött a gyermekhét tegnap délelőtt. Az Armida Nőszervezet saját készítésű játszójárdát adott át az iskolának, amely járdán a gyerekek játszhatnak, de közben tanulnak és a mozgáskészségüket is fejlesztik. Kádár Krisztina, a szervezet koordinátora arról számolt be lapunknak, hogy igyekeztek olyan helyet találni a járdának, ahol a legtöbb gyerek használhatja.

– Az ötlet már régóta megfogalmazódott a nőszervezetben, csak az volt a kérdés, hogy hova készítsük el ezeket a rajzokat. Olyan helyet kerestünk a faluban, ahol a lehető legtöbb gyermek tudja használni. Az iskola igazgatónője elmondta, hogy a kapu és az iskolaépület közti hosszú járdát szeretné valamivel feldobni, hogy az udvar is érdekesebb legyen a gyerekeknek, tudjanak játszani. Így meg is fogalmazódott bennünk, hogy az iskola udvarában fogjuk elkészíteni a játszójárdát. Sikeresen elkészült, és a gyermekhét alkalmával átadtuk. Az időjárás kedvezett a kivitelezéshez, az ötletek pedig az internetről valók. A Pinteresten nagyon sok jó példa van, onnan kinyomtattuk őket, összeállítottuk a sorrendet a helyszínen, és megrajzoltuk – mondta el Kádár, majd azzal folytatta, hogy az első elem, amely az iskolakapu és a főút között van, egy jelzőlámpa. Erről a gyerekek megtanulják hogyan kell átkelni az úton. A következő elem egy iránytű, amelyről a gyerekek megtanulhatják az égtájakat, van színes ugrálóábra, békás pálya, amelyet békaugrásban kell teljesíteni, valamint ugróiskola, amelyen a római számokat lehet megtanulni. Van egy bolygós pálya, ahol a bolygók nevét sajátíthatják el, egy virágrajz, amelynek levelei a hónapok nevét tartalmazzák, a virág szirmai pedig a napokét. Az egész játszójárda nagyon színes és érdekes, és azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek játszva tanuljanak – mondta el a koordinátor, aki arról is szólt, hogy relatíve gyorsan elkészültek vele.

– A játszójárda megvalósításában nőszervezetünk minden tagja részt vett, és a szülők is besegítettek az akcióba. Délutánonként dolgoztunk a rajzokon, amikor a gyerekek nem voltak itt, és négy napra volt szükség, hogy befejezzük. Fontos megjegyezni, hogy a szelektíven gyűjtött hulladék eladásából befolyt összegből vásároltuk a szükséges kellékeket – mondta el Kádár, majd azzal folytatta, hogy Zentagunarason igen jól működik a szelektív hulladékgyűjtés. A faluban több helyen is vannak konténerek, és a falubeliek rendszeresen oda viszik az újrahasznosítható hulladékokat, mint a PET, fémhulladék, üveg, papír és elektronikai hulladék. Ezt különböző vállalatoknak eladják, az ebből befolyt összeget pedig a falu javára használják fel – fogalmazott a koordinátor.

Nyitókép: A gyerekek örömmel fogadták az játszójárdát (Lakatos János felvétele)