2024. május 10., péntek

Gondűző szüreti napok

Gyümölcstermelők, néptáncosok, fúvósok, lovasok és a főzőverseny résztvevői töltötték meg Bácskossuthfalván a Koplalót

Szüreti napi ünnepséget tartottak a hétvégén Bácskossuthfalván, helyi, környékbeli és magyarországi vendégek, sok-sok gyermek és ifjú részvételével. A verőfényes napsütésben, vidám hangulatban zajló rendezvény némileg igyekezett feledtetni az idén is gyengére sikerült termést. Miután a házigazda Ady Endre Művelődési Központ, a topolyai Kodály Zoltán Művelődési Központ Csiripiszli, a szabadkai Tálentum, a zentagunarasi Gézengúzok és a jászkiséri Pendzsom 170 néptáncosa lovas kocsikon és traktorutánfutókkal bejárta a falu utcáit, a Bácskossuthfalvi Ifjúsági Fúvószenekar vezetésével ünnepélyesen bevonultak a Koplalóra. Papp László tanácselnök köszöntőjében üdvözölte a jelenlevőket, a vajdasági magyarság tisztségviselőit, a szomszédos falvak képviselőit és Bácskossuthfalva testvértelepüléseinek küldöttségét, akik Karcagról, Jászkisérről, Kunmadarasról és Mélykútról, Egerből és a felvidéki Egyházkarcsáról érkeztek. Az idei termésért Csáti Szabó Lajos lelkipásztor és Tóth József plébános mondott köszönetet, valamint fohászt a termelőkért. Fábrik Attila, a rendezvény egyik fő szervezője, a Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesületének elnöke elmondta, hogy a szüreti napokat évről évre hatalmas előkészületek előzik meg. Az idén 15 gyümölcstermelő állította ki a terményeit, a bor- és a csemegeszőlő mellett például szilvát, fügét, paradicsomot.

– A szüret kimenetelére igencsak negatívan hatott a lisztharmat, sok helyen a rengeteg permetezés ellenére sem tudták megvédeni a szőlőt és a gyümölcsfákat, és 50 vagy akár 100 százalékos terméskieséssel számolnak. Ennek ellenére borunk lesz az idén is, mi feltaláljuk magunkat, és vásárolunk olyan vidékről gyümölcsöt, ahol nem okozott ekkora károkat az időjárás és a betegségek – tudtuk meg Fábrik Attilától.

A Koplalón több mint 250 bográcsban főtt csirke- és báránypaprikás, amit szakzsűri értékelt, Rácz Túrkevei Lajos, az MTVA Erdei utakon című műsorának séfje, mesterszakács, a zsűri elnöke vezetésével, a nyírbátori Rácz Mihály, Schvets Zsolt, a Magyar Konyhafőnökök Egyesületének egyik vezetője és a vajdasági Ments András és Budai István közreműködésével. A főzőverseny abszolút nyerteseként a 230-as csapatot hirdették ki, amely csirkepaprikással nevezett, a nyereményt a helyi Pékity Melinda és a szegedi Magyar Ágoston vette át. A zsűri döntése értelmében a birkapaprikás kategória legjobbját a 118-as csapat készítette el Papp Kósa Gizella vezetésével, második legjobb eredményt a 171-es számmal nevezett csapat érte el, a Kasza Attila asztalosműhelye alkotta munkaközösség, a harmadik helyezettje a PIK Moravica 126-os csapata lett. A csirkepaprikás nyertes csapatát karcagiak alkották, a 153-as csapat nevében Czombos István vette át az elismerést. Második helyen a 133-as csapat végzett, a nyereményt Fehér Viktor köszönte meg, a harmadik helyezett a 121-es csapat lett, az elismerést a helyi Tóth Árpád vette át. Flaskay István, az egri Szent István Hotel tulajdonosa évről évre értékes ajándékot ajánl fel a bácskossuthfalvi pálinkaverseny és szüreti napi főzőverseny legjobbjainak, a helyi Id. Kovács Gyula Általános Iskola kiemelkedő tanulóinak. Színpadi felszólalásában ezúttal Tímár Gabriellának, a helyi közösség titkárának, az Ady Endre Művelődési Központ elnök asszonyának mondott köszönetet, akinek közreműködése révén az elmúlt 15 évben eredményes és gördülékeny volt az együttműködése a bácskossuthfalvi helyi közösséggel.