A 2011-es év három Pro Urbe díjasa közül kettő évfordulóját ünneplő intézmény, míg a harmadik egy olyan magánszemély, aki évek hosszú sora alatt Topolya és a község múltjának és történelmének rekonstruálása mellett kulturális tevékenységgel, szervezéssel és közösségépítéssel is foglalkozik.
Az egyébként hobbiméhészként is ismert Cservenák Pál nyugalmazott újságíró, helytörténész – aki a Filmmúzeum Civil Szervezet vezetőségi és a Vajdasági Magyar Helytörténészek Társaságának tagja – munkájára már korábban is felfigyelt a község, hiszen három évvel ezelőtt elnöki emlékplakettet vehetett át. A Magyar Szó topolyai szerkesztőségében, ahol jóval korábban ő maga is dolgozott, a díjjal kapcsolatos érzelmeiről és további céljairól beszélgettünk, közelebbi betekintést nyertünk hivatásába és a hozzá kapcsolódó, egyéb tevékenységekbe, felmerült a helytörténész munkamoráljának kérdése, valamint a történelmi tényekbe, a dokumentumokba vetett bizalom és a teljességbe vetett szkepszis problémája is.
– Topolyán és a községben rengetegen vannak, akik megérdemelnék ezt a díjat. Most éppen rám került a sor. Örülök neki, úgy tekintem, mint az eddigi tevékenységeim összefoglalóját, mint nagyon fontos elismerést, de nem jelent számomra konkrét ösztönzőt, hiszen egyrészt én úgy gondolom, nem egy elismerésnek kell motiválnia az embert, hanem saját magának. Magamnak kell megválasztanom, hogy mivel foglalkozzak, és mennyire merüljek el bizonyos dolgokban, magamnak kell eldöntenem, mennyi az, ami publikus, mennyi az, ami szervezői munka, mennyi az, amit adhatok a közösségnek, a társadalomnak. Másrészt nem is lehet már olyan nagyon ösztönző, hiszen az én koromban mindebbe beleszól az egészségi állapotom, éppen ezért csak a vállalt, korábbi, tervezett feladatok befejezése marad, új, nagyobb tervek, kutatások már nem nagyon. Mindemellett azonban vannak még céljaim, mint mondtam, a megkezdettek és tervezettek befejezése. Például lassan elkészülök az új könyvemmel, mely a topolyai zsidóság megsemmisítésével foglalkozik. Ha minden igaz, a már szinte kész kézirat jövőre meg is jelenik, hiszen jelezték, hogy igény van rá, a község pedig, ahogy általában a kezdeményezéseimet és a helytörténeti tevékenységet, támogatja. Hatalmas anyag ez, teljes névsorokkal, de újabb és újabb dokumentumok bukkannak és bukkanhatnak még elő, és bennem azért ott van a félelem, hogy mi lesz, ha a könyvem nem lesz teljes.
Könyveinek – de általában az ilyen jellegű kiadványoknak a – megjelenésével éppen ezért Cservenák Pál nem tekinti befejezettnek a történeti kutatást.
– A történelemben soha nincs vége a dolgoknak, minden olyan mozgó, változó. Például új emléktáblákat lepleznek le, új szobrokat avatnak, de ugyanígy el is tüntethetnek, összetörhetnek, bizonyos dolgok megőrződnek vagy revidiálódnak időközben, míg mások megsemmisítődnek. Előkerülhetnek olyan dokumentumok, adatok, melyek rákényszeríthetik az embert, hogy elgondolkodjon, vagy újragondolja korábbi meglátásait, szélesítse a kutatását, és ha szükséges, újabb, bővített kiadásban adja ki a könyvét. Mindemellett azonban semmi esetre sem engedhető meg, hogy a változások miatt kialakuló, belső kételyek meggátolják a munkát.
Cservenák Pál, aki nemcsak a szakma hazai, hanem magyarországi képviselőivel is jó kapcsolatot ápol, a történelem változékonysága és a teljességgel kapcsolatos szkepszis ellenére is bátor, aktív és hittel, reménnyel teli kutatást hirdet, hiszen véleménye szerint a meglevő dokumentumokra, a tényekre (és nem az oral historyra) való támaszkodással létrehozható komoly, tudományos igényű munka. Városa és az ott élők múltjának kutatása mellett mozgalmas újságírói éveket tudhat maga mögött, közben folyamatosan publikált a helytörténeti társaság közlönyében és a Bácsországban is, de a múzeum, a levéltár és a Filmmúzeum Civil Szervezet létrehozásában és a közkedvelt Múzeumi Esték rendezvénysorozat elindításában is kivette a részét. (Dr. Harkai Imrével együtt bábáskodtak a Topolyai Múzeum megszületésénél, valamint – éppen az intézmény kapuinak megnyitásával egyező, 2002-es évben – a Brindza-hagyatéknak köszönhetően a helytörténeti levéltár kialakulásánál is, mely utóbbi folyamatosan bővül.) Munkáját sikeresnek, a községi szerveket és a polgárokat támogatónak ítéli meg, és úgy véli, apró, de biztos előrelépésekkel haladunk egyfajta cél felé.
