2024. május 12., vasárnap

Csökkenőben a piacok forgalma

A halmozódó nehézségek ellenére nyereséggel zárta az évet a Piac Közvállalat

A járványhelyzet a piacok működtetésére is rányomta a bélyegét. Emellett a törvények is változnak, az őstermelők egy része pedig elöregedőben, és emiatt felhagy a piacozással. Dragana Ognjenović, a topolyai piacok és vásárok megszervezésével és lebonyolításával megbízott Piac Közvállalat igazgatója elmondta, hogy valóban csökkenőben van a piacok forgalma, ami számos tényező következménye. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ellenőrzött és rendezett körülmények között a piacokon közvetlenül a termelőktől vásárolhatnak egészséges élelmiszereket a polgárok. A topolyai piac és a vásár megszervezéséről és lebonyolításáról pedig a vevők és az eladók részéről is elismerő visszajelzéseket tapasztalt.
Az igazgatónő elmondta, hogy a korábbi jelekből ítélve nagyon nehéz évre számítottak tavaly, ezért úgy is készültek rá, úgy állították össze a terveiket. Végül azonban komolyabb gondok nélkül és csekély nyereséggel, de sikerült pluszban zárni a mögöttünk lévő 2021-es évet. A takarékosság ellenére sok pénzt az olyan kötelezettségekből eredően kellett kiadni, amin nem lehetett spórolni, ilyenek a tűzvédelmi és a munkavédelmi előírások betartására vonatkozó tanulmányok elkészítése és egyéb törvényes kötelezettségek. A pandémia miatt két éve összesen hat vásárt nem sikerült megtartani, tavaly négy vásárt nem tartottak meg. 2020-ban pedig, amikor a lezárás időszaka volt, másfél hónapig piacok sem voltak. Ez mind jelentős bevételkiesés. Ennek okán kénytelenek voltak takarékossági intézkedéseket bevezetni. Évek óta egyébként kizárólag a saját bevételeikből gazdálkodtak. Tavaly nyáron viszont már átmeneti gondok lettek volna a fizetőképesség terén, de az önkormányzat 1,8 milliós egyszeri segítségének köszönhetően sikerült azt a nehéz időszakot is áthidalni.

Dragana Ognjenović (Tóth Péter felvétele)

Dragana Ognjenović (Tóth Péter felvétele)

Az igazgatónő elmondta, hogy az elárusítóhelyek és asztalok árverését tavaly május helyett szeptemberben ejtették meg, a bérlők addig élvezhették a korábban megszerzett jogaikat. Sajnos azonban még így sem jött el mindenki licitálni, elárusítóhelyet bérelni szeptemberben. Ennek okát elsősorban abban látja, hogy nagyon sok piaci árus bizonytalannak érzi a jövőjét. Ennek egyik oka, hogy rájuk is vonatkoznak az új törvényes előírások bizonyos szakaszai. Sok közöttük az idős, 65 év feletti személy, akik a koruk miatt felhagynak a piacozással, vagy a járvány miatt óvatosabban terveznek. A nagyáruházak, bevásárlóközpontok pedig sok esetben dömpingáron kínálják azokat a termékeket – főleg a zöldség- és gyümölcsféléket –, melyeket korábban a vásárlók a piacon szereztek be. Becslése szerint a piac forgalma 20-30 százalékkal esett vissza az utóbbi időben, ami nem topolyai jellemző, hanem hasonló folyamatok tapasztalhatóak az egész ország területén.
Dragana Ognjenović arra is rámutatott, hogy próbálták reális alapokra helyezni az idei évre vonatkozó terveket. Mindössze hat foglalkoztatottal működik a közvállalat, a munkát azonban egyelőre úgy sikerül megosztani, hogy mindent sikerült elvégezni. Nem kis feladatot jelent ugyanis a piacok és vásárok utáni takarítás, a fűnyírás, valamint a higiéniai feltételek biztosítása és egyebek. Hozzátette, hogy 2020-ban sikerült még olyan beruházást is megvalósítani, mint a nagy piaci csarnok egyes nyílászáróinak cseréje. A távlati tervek közt szerepel az ablakok cseréjének folytatása, de folyamatosan kell karbantartani, meszelni, újrafesteni dolgokat.
Az igazgatónőtől megtudtuk még, hogy a korábban áruházként is működő piaci csarnokot sikerült kiadni. Az ebből eredő bevétel nagy segítséget jelent a közvállalat számára. Orvosi maszkokat gyárt a bérlő, és sikerült olyan megegyezést kötni vele, hogy az Expo Mezőgazdasági és Gazdasági Kiállítás idejére felszabadítja a csarnokot. Nem volt könnyű ilyen feltételek mellett is bérlőt találni, de végül sikerült, és az eddigi együttműködés sikeresnek nevezhető – mondta végül az igazgatónő.